Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SÓLYOM BARBARA: Társadalmi és házassági mobilitás Dunabogdányban

tőleg pokollá tették az életét, mindig felhánytorgatták neki a múltat vagy a szülők múltját, kevés barátra, megértésre számíthatott. Ennek többször is szakítás, szökés vagy válás lett a vége. Mások véleménye szerint a család a párválasztáskor próbált közbelépni, de ha ez nem sikerült, és az esküvőt megtartották, akkor már elfogadták az „idegen" családtagot. Egy kis enyhülést hozott a svábok-telepesek gyűlölködésében, hogy 1949-ben és 1950ben a svábok ismét Magyarország egyenlő jogú állampolgárai lettek, valamint a téeszesítés elszenvedőiként ismét közös sorsra leltek a magyarokkal. Ez a megbékélés, a nyelvi és kulturális asszimilálódás korszaka volt. I 955 után a német nyelv tanítása is elkezdődött a helyi iskolában. A sebek gyógyulnak, enyhül a fájdalom, de megszűnni mind a mai napig még nem szűnt meg, és az átélők nem is akarják, hogy megszűnjön. Az 1 956-os forradalom idején - a beszámolók szerint-nem történt nagyjelentőségű esemény a faluban, a forradalom nem foglalkoztatta közvetlenül a falu lakosságát. „Mindenki otthon maradt, tette a dolgát, csöndben volt, mert a magyarok besúgók voltak" - mondta egy első generációs alanyom. A svábok megbízhatatlannak tartották a magyarokat, s valóban nem kommentálták a forradalmi eseményeket. Nem akartak részt venni benne, a kitelepítés miatti igazságtalanságérzet passzívvá és bizalmatlanná tette őket a többségi társadalom ügye iránt. Svábok és magyarok Etnikai kultúrának nevezem az adott etnikai csoport együttes emlékezetében megőrzött, csak rá jellemző hagyományokat, népszokásokat, viselkedésmintákat, értékeket, amelyek a többségi kultúrától sajátosan, csak a csoportra jellemző módon eltérnek. Ennek mint hivatkozási alapnak, illetve mint az azt hangsúlyozó reprezentációnak alapvető szerepe van az etnikai identitás képzésében. Dunabogdányban a legfontosabb kategóriája a vallási szertartások, a falu katolikus tempioma és kápolnái védőszentjeinek tiszteletére rendezett búcsúk, a sváb esküvő, a profán ünnepek, a sváb bálok sramlizenével és polkával, valamint az újévi falujárás. Ezek középpontjában mindig a saját zene és tánc áll. Ma már azonban nemcsak svábok játszanak a falu zenekaraiban. (Dunabogdánynak három fúvószenekara és egy szimfonikus zenekara van, amihez az alapokat a helyi zeneiskolában sajátítják el a tanulók.) A zenészek összegyűjtötték, lekottázták és megtanulták a faluban még fellelhető sváb és német dalokat. Ma az identitásképző, integráló elemek legfontosabbika a sváb zene, és mivel svábok és magyarok egyaránt játsszák, az egész falu - vallástól és nemzetiségtől függetlenül - összetartását, kapcsolatát, a kettős identitást erősíti. A sváb népviselet ma már nem lelhető fel, legfeljebb régi fotókon, a magyar folklórt sem vették át, sem ruházatban, sem zenében, sem építészetben. A svábok értékeiket, életmódjukat, kultúrájukat egyenrangúnak, sőt sokszor magasabb rendűnek tartották a magyar paraszti kultúránál. A dunabogdányi sváb közösség erősen zárt volt egészen a 20. század közepéig. A közösség zártsága azt jelenti, hogy a közösségi normák mennyire határozták meg, szabályozták az élethelyzeteket, az életkörülményeket, a lakók mindennapjait, mennyire engedte a falubelieket kedvük szerint élni, mennyire szólt bele közösségi és magánéletükbe egyaránt. Ezt a zártságot a komolyan vett vallásgyakorlás is erősítette. Az első generáció