Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

KEMÉNY MÁRTON: Gazdálkodási minták - kapcsolatháló - közösségi norma. Egy kapitalizálódó falu agrárlakosságának társadalmi kötelékei

Mindezek a kapcsolatfajták egy egységes hálót alkotnak, amelyhez - különböző módon - a mezőgazdaság minden helyi szereplője, valamennyi minta követője kötődik. Ez a háló a falu társadalmi intézményeken és a ma is igen fontos szimbolikus tőkefajtákon alapuló (Bourdieu 1978:389), belső integrációt erősítő közösségi elkötelezettségi rendszerébe (Tagányi 1971:328-329) illeszkedik. Bár a feudális gyökerű faluközösség másfél évszázada felbomlóban van, mégis a korai kapitalizmusban is mindvégig megőrizte jelentőségét különböző gazdasági tevékenységek terén, és az államszocializmus ideje alatt is elevenebb maradt,

7 a szövetkezet fölszámolása óta pedig a téesz integrációját a föld, a munkaerő, az eszközök és a termékfölösleg terén is nagyrészt újra a közösség integrációja helyettesíti. Az agrárium 1 990-es években lezajlott átszervezése óta megnövekedett a magángazdaságokban található gépállomány, ami a falusiak közötti szolgáltatások és patrónuskliens kapcsolatok elterjedését eredményezte. Bár összességében jobban felszereltek a mai magángazdaságok, mint az előző rendszer háztáji és kisegítő gazdaságai, a falu szintjén nem fejlődött a gépesítettség a szövetkezet szintjéhez képest. Emiatt a kézzel végezhető munkák sem veszítettek jelentőségükből. A családok élőmunkával való ellátottsága nagyon változó, hiszen egyfelől ma is gyakori a kiterjesztett család, másfelől sok az egyedül élő személy is. Ugyanakkor mivel párhuzamosság figyelhető meg a család és a gazdaság mérete között, ezért összességében az jellemző, hogy egyes munkafolyamatok esetében ma is sokan fordulnak külső segítséghez: a nagyobb családok nagyobb, a kisebb családok kisebb gazdaságuk miatt. Mindemellett a szövetkezet megszűnése nemcsak a munkakapcsolatok új hálójának kialakulását eredményezte, hanem a belső piac kifejlődését is magával hozta: megszűntek a redisztributív beszerzési lehetőségek és a redisztributív felvásárlási rendszer is; az előbbi például a fölösleges takarmány, az utóbbi a fölösleges szaporulat helyben való eladásának a jelentőségét növelte. A legszorosabb kooperáció a rokonságon belül jön létre, így alakulnak ki a több háztartást magukban foglaló közös rokoni gazdaságok. A különböző gazdaságok között is a rokonság mentén szerveződnek a legerősebb kapcsolatok, de sok esetben jelentősebb ennél a barátok vagy szomszédok közötti kooperáció. Valamennyi együttműködési formára lehet a paraszti gazdaságok, a parasztvállalkozások és a vállalkozások között is példákat taláini. Ebből a közösségi rendszerből nemcsak a tősgyökeres lakosok, hanem az új beköltözők sem vonhatják ki magukat teljesen, például az egyik vállalkozó mindjárt a 2002-es beköltözése után több szomszédjával is kialakított reciprok, patrónus-kliens és piaci kapcsolatokat egyaránt. Hogy a „faluközösség" belső kategóriaként is létezik, azt a termelési feltételek települési szinten való eloszlásának számontartása is mutatja (például egyesek szerint túl sok traktor van már ebben a szűk határú faluban, holott számításaim szerint a gazdaságoknak mindössze egytizede gépesített). Ugyanakkor helytelen volna a reciprocitáson alapuló „faluközösség" elevenségét és szerepét túlhangsúlyozni, hiszen a kapitalista piacba való integrálódás egyre inkább feltartóztathatatlan folyamat. Zárt „faluközösségről" sem beszélhetünk, így a szomszédos falvakhoz is kötődhetnek erősebb szálak, elsősorban az (egykori) endogámia hozzávetőleges határán belül. Ennél is távolabbra, az átlátható bizalmi viszonyok hálóján (Wolf 1973:369-377) túlra mutató kapcsolatok csak a kereskedelem, az ismeretszerzés és a szervezeti tagságok esetén alakulnak ki.