Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Helyzet - Kürti László Egy (újabb) kritika... Válasz Feischmidt Margit ismertetésére

túl szubjektív ez így? Joggal kérdezhetem: mit jelent az, hogy „mindenki számára"? Felhatalmazva érezheti magát bárki is arra nézve, hogy „mindenki" nevében nyilatkozzon? Ki jogosította fel erre? Egyébként mondandóját saját maga is cáfolja korábban, amikor így ír könyvem elméleti keretéről: „Az elméletileg jól alátámasztott és érdekes összehasonlításokat felvezető bevezető a könyv legizgalmasabb és legjobban megírt része." (Kürti 2001:297.) A könyv fejezetei éppen hogy az „elméletileg jól alátámasztott" bevezetőt akarják még jobban bizonyítani a bemutatott adatok, apró részletek elemzésével. Nem kell hangsúlyoznom, hogy egy kétszáz oldalas könyv, amely igen sok területen kívánja illusztrálni az Erdély-diskurzus központiságát a magyar nemzeti ideológiában, csak egy átfogó elméleti kerettel és a jól alátámasztott érvekkel, valamint irodalommal tudja ezt elérni. Az egyoldalú értelmezés nem segít, hiszen könyvismertetésében nem szól a legfontosabb dolgokról: a magyarközpontú diskurzus újraprodukálásának bemutatásáról, kilátástalan voltának hangsúlyozásáról, valamint a diskurzus képtelen folytonosságának felismeréséről. Az ismertetés a végén nyeri el képtelenségének csúcsát: „Nem tudjuk meg például azt, hogy az a politikai jelentőség, amelyre ez az Erdély-mítosz szert tett, csak a nyolcvanas évek végére, illetve a politikai rendszerváltás korszakára volt jellemző, vagy azóta is tart." (Kürti 2001:300.) De hát a hetedik és nyolcadik fejezet pont erről szól! Arról, hogy az Erdély-mitízálás milyen fordulatot vett, hogy a hatalmi politika hogyan követte és reagált erre, valamint hogy mi történt a kilencvenes évek közepétől a nemzeti politizálás szintjein. Sőt, arra is kitérek, hogy a nagy demokratikus változások nem hoztak különösebb előrelépést, mivel további etnikai polarizációt és elkeseredett mítoszteremtéseket szültek. Még azt is megkockáztatom, hogy az EU-csatlakozás és a transznacionális szervezetek jelenléte egy új nyelvezetet teremtett a területiség és regionalizmus politikájában, és ezáltal a versengés is tovább folytatódik. Erre az utolsó oldalakon eklatáns példaként használom könyvemben Deák István és Keith Hitchins polémiáját. Nem logikus tehát, amikor kollégám kizárja az Erdély-központúság lehetőségét a magyar nemzeti identitásban és annak mítoszteremtő folytatását (300. p.). Ugye nem mindegy, hogy az aradi hősök szobra áll vagy sem, ugye most jött létre a Székely Nemzeti Tanács, egy újabb nemzeti területi autonómia tervével? Ezen konfliktusok alapjait mutatom be könyvemben, utalva arra, hogy a huszadik század során ismert és elemzett folyamatok újabb és újabb (negatív?) jelenségek előfutárai. De erről nem szól az ismertetés, mint ahogy arról sem, amiről szólnia kellene: a terjedelemről, a szerkezetről, a tagoltságról, a nyelvhasználatról, az irodalomról, a képek és illusztrációk használatáról, a jegyzetek és a névmutató meglétéről s minden olyan jellegzetességről, amely a könyvet valóban bemutatná. De arról is, hogy az elemzések alapján a területiség újbóli fellángolása automatikusan következett. A fenti észrevételemet nem ad hominem írtam, azért tollat sem ragadtam volna, hisz nem célom egyetlen kolléga megleckéztetése vagy kritizálása. Azért éreztem fontosnak a válaszadást, mert a könyvismertetést mint műfajt fontosnak tartom, mint a tudományos diszkusszió egyik lehetséges, ha talán nem is a legszemélyesebb formáját. Magam is már több éve folytatok hasonló tevékenységet, és több nemzetközi folyóiratnak voltam/vagyok szerkesztője (Ethnos, Social Anthropology, Anthropology of Eurasia Review), illetve publikáltam/publikálok könyvismertetéseket (Nova Religio, Thejoumal of the Royal Anthropological Institute, Slavic Review, H-NET). Ezért nem vagyok ellene a diszciplínák