Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

TURAI TÜNDE: Leányszöktetés: deviancia vagy norma?

általánossá válása következtében a büntetés nem töltötte be kettős funkcióját: a szégyenérzet leválásával a bűnhődés nem történt meg, viszont a büntetés ismétlődésének strukturális következményei voltak, mivel az általa képviselt hivatalos igazságok újratermelődését és kontinuitását biztosította. A továbbiakban az ellenőrzést gyakorló intézmények alapján differenciálódó három büntetési rendszer vázolásával vizsgálom a szokáseseménynek a konfliktusteremtő aktusa utáni konfliktusoldó, a társadalomba visszaépítő mozzanatait. A család büntetései A szöktetés a család érdekeivel és elképzeléseivel való összeegyeztethetősége függvényében vagy a tényleges, vagy a látszólagos büntetést vonta maga után következményként. Amennyiben élesen konfrontálódott a fiatalok és a szülők akarata a választottat illetően, komoly és akár hosszú távú haragot eredményezhetett,

19 aminek nemcsak érzelmi és szociális, de materiális aspektusai is lehettek: a hozomány kiadásának megtagadása, valamint az öröklésből való kizárás. Bár ezekkel a szankcionálási lehetőségekkel valamennyi szülő rendelkezett, ritkán éltek velük: leginkább csak akkor, ha az új házasságerőteljes lecsúszást jelentett a társadalmi ranglétrán, és/vagy ha megsértette az etnikai és felekezeti endogámia elvét. Az esetek többségében viszont csak formális büntetésre került sort: rövid időre, általában a házasság hivatalos megkötéséig

20 visszatartották a hozományt (aminek természetesen nemcsak haragtartási, de gazdasági okai is voltak), illetve az eseményt követő néhány napban nem találkoztak az új párral - amire leginkább csak a lány szüleinek volt lehetőségük, mivel a közös megegyezésen alapuló szöktetésekkor az elhalás és az ezt követő átmeneti időszak helyszíne a fiús ház volt. A rosszallás kimutatásának látványos formája a szülők morális identitásának kifejezésére adott lehetőséget: ezzel jelezték ugyanis a közösség felé, hogy az univerzális értékekkel azonosulnak, és elhatárolódnak az ezeket sértő magatartástól - még ha csak elvileg is. A közösségi megrovás Bár az egyházi büntetéseknek nyilvános jellegük volt, és megszégyenítő erejük épp e publicitásban fokozódott, itt most csak azokat sorolom fel, amelyeket a társadalom a hivatalos intézményektől függetlenül működtetett. A közvélemény jelentette azt a fórumot, amelyben a legnagyobb mértékben és a leghatékonyabban tudott érvényesülni a közösség rosszallása. Az ellene való védekezést pedig egyrészt az anonimitás, másrészt pedig az nehezítette meg, hogy nem történt meg a „vádlott" formális elítélése, a vád szabatosan nem fogalmazódott meg, így a „vádlott" védekezni sem tudott ellene (Szilágyi 2000:731-732).

21 Az egyén kiszolgáltatottsága viszont meglehetősen nagy volt, mivel a magán- és a nyilvános szféra közötti viszony nem az individuális, hanem a közösségi értékek javát szolgálta-a véleményalkotás jogát igen tág hatókörben fenntartva. Mivel ugyan törvénytelennek minősített, de társadalmilag elfogadott szokáseseményről van szó, ha az erre vonatkozó normákat tiszteletben tartva valósították meg egybe-