Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

KESZEG VILMOS: A „mai nap" mint rítus és mítosz

A jóslással egyenértékű a kezdődő nap egyediségének hangsúlyozása. Ilyen szimbolikus aktus a napok új/tiszta ruhadarab felöltésével, a ruhadarabok kiválasztásával való indítása.

10 A nap megkezdésének fontosságát hangsúlyozza az a hiedelem, amely szerint elindulás után nem szabad visszafordulni, visszatérni." Elsősorban katolikus és ortodox vallásúakra jellemző az úti szerencsének keresztvetéssel és fohásszal való befolyásolása. A környezet, az élettér, a munkatér megtisztítása, a kezdődő napra előkészítése, átrendezése szintén számtalan szimbolikus elemet tartalmaz. Ezek az utóbbi példák egyúttal a napok szimbolikus, rituális elválasztásának gyakorlatát is jelzik. További példaként említhető az öltözet változtatása, az éjszakai pihenés kötelező betartása.

12 A táplálkozás a biológiai szükséglet kielégítéseként, vallásos aktusként, a napi program függvényeként, valamint szociális kapcsolattartásként járul hozzá a nap feltöltéséhez. A falusi táplálkozás a mezőgazdasági szezonban a napi munkavégzéshez igazodik. A vasárnapi és az ünnepnapi táplálkozás egy időben vallásos és társadalmi jelleggel is bír. A vallásos aktusként végzett táplálkozás példájaként említhető az úrvacsora, az ostya elfogyasztása, a vallásos ünnepeket megelőző böjtös étkezés. Az ünnepi étkezés formáira példa a szentelmények és az illető napra előírt ételek (húsvéti bárány, az újévi disznó, hal) elfogyasztása, illetve a tiltások betartása. A mágikus funkciójú táplálkozás célja lehet a jóslás, valamint a rontás és a gyógyulás. A táplálkozási gyakorlatban kimutatható nagyobb vonulatok a következők.

13 A parasztság, majd a falusi társadalom étkezési gyakorlatában a napi étkezések száma, az étel mennyisége és anyaga évszakok szerint erős átrendeződést mutat. A friss ételek előállítása szerves, tekintélyes komponense volt a napnak. A napi menü összeállítója, előállítója és felszolgálója a háziasszony. Tavasztól őszig az asszony naponta bejárta a veteményeskertet, termesztette, felügyelte a konyhai növényeket, s ahogy azok növekedni kezdtek, naponta összeválogatta a gumókat, leveleket, a szárakat, a terméseket. Ősztől a női felségterület a kamra és a pince lett. Ugyanide költözött be az ólból a sertés húsa, zsírja. A friss húst biztosító majorság továbbra is az ólban maradt. Május végén vágták le az első zsenge jércéket. A paraszti étkezésben ettől kezdve kétnaponként került sorra a csirke. A baromfiudvaron márciustól folyamatosan a nyár kezdetéig újabb és újabb fészekalja csirke nevelődött. Ősztől kezdve a majorság vágása megritkult, a tyúk mindössze a vasárnapi ebéd alapanyagává vált. Ekkorra egyébként is tojni kezdtek a jércék, s kiválasztódtak a magkakasok. A gazdasszony ekkor már szám, szín és természet szerint számon tartotta az állományt. A deres napok kezdetével a ridegen tartott récék és libák karám mögé kerültek, hogy ne járják le súlyukat. A gazdasszony intenzív hizlalásnak vetette alá őket. Ugyanígy számon tartják a levágható galambokat, vadgalambokat. A férfiak kijárnak halászni, vadat fogni. Télen a leölt állat húsa alkotta az alapételt. Kocsis Rózsi egy téli reggelit így ír le: „- Kicsi Rózsi, keljél fel, megvan a puliszka. A kicsi testvéred már rég játszik. Kialauszod a magyarót a földből. [...] Gyertek, gyertek enni, siessetek, mert kell aztán varrjak. A puliszka párolgott a tálban, én a nagy ágy melletti karszéken ültem a kicsi testvéremmel. Nekünk a tányérba tettek puliszkát meg egy ujjnyi kolbászt, egy falatnyi húst s csuporba káposztalevet. - Na, imádkozzatok és egyetek! - Eddegéltünk, mindegyik falatra haraptunk egy pici kolbászt vagy húst." (Kocsis I 988:67.) Azegyüttétkezések alapformája az ételnek a családi körben való elfogyasztása. Nyári