Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

AZARY BEATRIX: A halállal és a halotti szertartással kapcsolatos terek,térképzetek

nek, mivel esetükben nem mindig derült ki, hogy baleset vagy öngyilkosság történt-e. Csíkszentdomonkosi adatközlőktől tudjuk, hogy az ilyen halottakat nem a megszokott útvonalon vitték a temetőbe, hanem megkerülve a temetőt, egy hátsó kapun értek az öngyilkosoknak fenntartott részbe. Erre azt a magyarázatot adták, hogy az egész temető és az első kapu is felszentelt terület volt, az ilyen halottaknak pedig nem járt a szentségből (Balázs 1995:1 98). Az öngyilkosok sírjainak térbeli elkülönítése a többi halottól kifejezte az öngyilkossághoz való viszonyt, az elutasítást. A halva született vagy keresztelés előtt meghalt gyermekek temetése különféle helyeken történt. Megesett, hogy őket is, hasonlóan az öngyilkosokhoz, a temető szélében temették el. Egyes feljegyzések szerint a határ szélére vitték ki őket, egy irodalmi közlésben pedig az szerepel, hogy a palóc falvak szélén egy piramis alakú, tömör oszlop jelezte a pogány gyermekek temetési helyét (Csáky I 999:51 ). Olyan adat is van, mely szerint külön helyet („gyereksort") tartottak fenn számukra a temetőben, vagy valamelyik közeli rokonuk sírjába temették őket (Liszka 1988:124). A Tiszazugban pedig idegenek sírjába rejtették a pogányként meghalt gyermekeket (Kunt 1983:27). Ugyancsak a temető megkülönböztetett részén találhatók a háború során idegenben elhunyt helyi lakosok jelképes hantjai és emlékművei (Kunt I 983:24). A temető összetartozó és elkülönülő sírcsoportjai az adott falu társadalmi rendjét tükrözik. így vetíti ki a temető (a halott falu) rendje az élő falu társadalmi képét (Kunt 1983:23). Kós Károly ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az egyes nemzetségeknek, nagycsaládoknak a település rendjében elfoglalt helye, társadalmi rangja tükröződik egyrészt a templomi ülésrendben, másrészt a rokonság sírjainak egy csoportba rendeződése által a temetőben. A rangosabb családok sírjai a temető központjának közelében helyezkedtek el (Kunt 1983:23). A sírok tájolása többféle módon történhetett. Általában valamelyik égtáj felé fordították a halottat, a legkedveltebb a nyugat-keleti irány, ami a nap járásával függ össze. (Számos nép hiedelme szerint a holtak birodalma nyugaton van.) Gyakran találkozni azonban a sírok észak-déli tájolásával is. A harmadik tájolási mód nem az égtájakhoz kötődik, hanem a falu iránya a szempont: a halottaknak a falu felé kell nézniük. A temetés rendje, a sírok egymáshoz viszonyított elhelyezése többször módosult. Korai szokás volt, hogy a családok a temetkezési helyeket aszerint osztották fel, ahogy a faluban laktak. Akik tehát a faluban szomszédok voltak, szomszédságukat a temetőben is megtartották. A temető így a falu térképi vetületének számított. Később fokozatosan kialakult a sorba temetkezés szokása - a halottakat halálozásuk rendjében, sorban egymás mellé temették, így még férj és feleség sem került egymás mellé. A sortemetést a Helytartótanács 1777. évi rendelete tette általánossá, illetve rögzítette a kialakult szokást (Tárkány Szűcs 1981:1 94). Ezt követte a családi temetkezés kialakulása, amikor a közeli családtagok közös sírba temetkeznek. Sok helyen a két utóbbi temetkezés együtt fordul elő. Egy sajókazai beszentelés előtti rózsafüzéres ének szerint: „Koporsómba zárjatok, más lakást nem várhatok / Ott lesz már a nyugvó helyem [...] De ez is jó már nekem, magam itt kipihenhetem, / Mint bölcsőben a gyermek. / Testem itt úgy szendereg..." (Szekeres I 995:68-69.) A sír és a koporsó tehát a halott háza, végső nyughelye, utolsó lakhelye. A halottaikról gondoskodni kívánó életben maradottak fontos feladata, hogy hozzátartozójuk nyugalomban, minden gond nélkül pihenhessen, semmiben ne szen-