Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

AZARY BEATRIX: A halállal és a halotti szertartással kapcsolatos terek,térképzetek

AZARY BEATRIX A halállal és a halotti szertartással kapcsolatos terek, térképzetek A szerző a magyar nyelvű szakirodalomból kiindulva azt körvonalazza ebben a cikkében, hogy a paraszti kultúrában a halálhoz és a temetéshez kapcsolódó szokásokban, hiedelmekben hogyan jelenik meg a tér mint rendezőelv. Vizsgálatában a haldoklás mozzanatától kezdve egészen a túlvilágról alkotott képzetekig sorra veszi a fontos szerepet játszó térelemeket és az azokhoz való viszonyulás szabályait. Kitér arra is, hogy miként öröklődik tovább vagy éppen változik meg a térhasználati szokás akkor, amikor a halál és a temetkezés szokásrendszerében szereplő hagyományos terek, térelemek újakkal cserélődnek föl. Csáky Károly Nem halt meg, csak alszik című, a halállal és temetkezéssel kapcsolatos szokásokat és hiedelmeket vizsgáló művét (Csáky I 999) olvasva merült fel bennem a gondolat, hogy bár a témát sokan megközelítették és feldolgozták már, még mindig van olyan területe, ami vizsgálat tárgya lehet. Többek között például az, hogy a halállal kapcsolatban milyen térbeli rendezőelvek bukkannak fel, a térbeliség milyen szerepet játszik a halotti szertartásban, a temetők elhelyezkedésében és elrendezésében, a szertartás résztvevői hogyan használják a teret mint kifejezőeszközt, és milyen térképzetek kötődnek a túlvilághoz. A téma áttekintéséhez Csáky munkáján kívül elővettem a halállal foglalkozó magyar nyelvű néprajzi szakirodalom néhány további jeles alkotását. Hiszen a halállal kapcsolatos népszokások, hiedelmek számos kutatót megihlettek már: a magyar parasztság halálképéről átfogó monográfiát Kunt Ernő készített ( 1987); Csíkszentdomonkos halottas szokásait Balázs Lajos (1995), a csángókét Virt István (2001) írta meg monográfiájában. Az emberélet fordulóit és a temetők művészetét, elrendezését is sokan vizsgálták már. rsi Csáky Károly halottas szokásokat vizsgáló monográfiájában a Középső-lpoly-vidé£ két, néprajzilag a palócok világát veszi górcső alá. Teszi ezt az általa összegyűjtött recens anyag (interjúk, anyakönyvi bejegyzések vizsgálata) alapján, amit összehasonlít korábbi, e területről származó néprajzi írásokkal, irodalmi közlésekkel, és így több évszázados áttekintést ad a szokások, hiedelmek alakulásáról, változásáról. Mivel a palócság hiedelmei, szokásai nem specifikusak, hanem kivetíthetők a magyarság egészére, célja : :<N az ezen a területen még fellelhető archaikus szokások feltárása, melyek bővíthetik a magyarság népszokásaiból eddig megismert részleteket. A szerző egy rendkívül alapos kutatástörténeti áttekintéssel indítja munkáját. Időben és térben kiterjesztve összefoglalást ad a halállal vagy a temetkezéssel valamilyen módon foglalkozó hazai néprajzi szakirodalomról, de kitekint más tudományterületek (régészet, művészettörténet, fiziológia-pszichológia) ezen témát taglaló műveire is. -42 Ugyanakkor áttekinti a vizsgált földrajzi-néprajzi területről szóló szakirodalmat is.