Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

KOVÁCSNÉ ISTVÁN ANIKÓ: Egy somoskai hiedelemtörténet emléke az ezredfordulón

A történet alapjául szolgáló esemény minél részletesebb megismerésére irányuló törekvésem tehát csak részben bizonyult sikeres kezdeményezésnek. A somoskai közösségi életben már nem forgalmazott, a köztudatból kihaló hiedelemtörténetre kérdeztem rá, emlékeztettem azokat, akiknek még van, volt az eseményhez valamiféle múltbeli kötődésük. A megnyilatkozások nem mások így, mint csupán foltszerű lenyomatai a múltnak, botorkálások az emlékezetnek még itt-ott pislákoló töredékei között. A hiedelemalakról A nem a közösség normái szerint elhunyt, a néphit szokásos „természetfeletti" időpontjában - éjjel, éjfélkor, sötétedés után - síró, láthatatlan lényként megjelenő, sírjában nyughatatlan hiedelemalaknak a magyar szakirodalomban számos párhuzama él. A somoskai vartyogóval rokonságot mutatnak a gyimesi, varsányi, szarkadkeresztúri hiedelemközlések is. Ezek között a hiedelemközlések és a somoskai vartyogó hiedelemtörténete között több vonatkozásban hasonlóságok, ugyanakkor egyes részleteiben viszont eltérések mutatkoznak meg. A hiedelemalak regionális tulajdonságainak megismerése érdekében kíséreltem meg ezeket az adalékokat egymás mellett olvasni. Szarkadkeresztúron „Azt mongyák, hogy amék gyermeket az anyja elcsinál, annak a gyermeknek a szelleme a másvilágon mindig átkozza az anyját." (Bodnár I 982:34.) „Ha az újszülött meghal és nincs megkeresztelve, a lelke nem tud repülni az angyalokkal." (Bodnár 1982:35.), „Én nem tudom, de jártam már úgy, hogy megyek este az úton, oszt hallom, hogy valaki jön utánam. Hátranézek, hát nincs senki. Tovább megyek, megint csak hallom. Ki tudja valami szellem vagy mi lehetett, de úgy félek olyankor." (Bodnár 1982:40.) Somoskán ezzel szemben a megkereszteletlen, kútba dobott gyermek vartyogással átkozza az anyját, a másvilágra utazás helyett az élőket nyugtalanítja. A vartyogás funkcióváltáson ment keresztül. Már nem tölti be eredeti szerepkörét, az ijedtségkeltést. Nem félnek tőle, nem védekeznek ellene, nem mondanak imát az elhárítása érdekében. Gyimesben „Az eredeti bűn rajtik van, s azok ott állandóan kínlódnak A lélek pedig nem tud kiszabadulni. Nem temetik a temetőbe őket. Temetik itthon. Vagy pedig, ha meghalnak kereszteletlen a kórházba, akkor viszik, s teszik ott a romok közé, őket nem _ viszik a sírba. Felszentelt temetőbe nem temetik a kereszteletlen gyermeket." (Bosnyák fN 1982:151.) „Amíg a 6 hét el nem telik, addig a lélek ezen a világon jár." (Bosnyák 1982:151.) P! Somoskán ugyanakkor a kútból kivett gyermeket - egyes közlések szerint - nem eltemetik, hanem egy múzeumba szállítják, mintegy didaktikai célzattal közszemllére teJ3« szik. Továbbá a természetellenes halál következményeként a vartyogó nemcsupán hat _Sg hétig, hanem több évig zaklatja az élőket. r~;fN Varsányban „Ez valóság, ezen én mentem keresztül. Gyüttem hazafelé éjjel, itt a temető sáncba, sötéses is volt. A temetőbe volt egy gyalogút keresztül, azon szoktam járni. - Hallottam hogy a temetősáncba valami gyereksírás van. Odamegyek, megnézem. Ahogy mentem a sáncba, figyelem, hát itt sír. Nézem gyufával, hát ott volt egy kis sírocska, de már be volt nőve gazzal, tudja Isten hány esztendős lehetett már. - Én oszt I. Q megkereszteltem, így mondják. De azóta nem is hallottam semmit. - Megkeresztellek j-^O az Istennek ebbe a nevébe. Ha lány vagy, legyél Éva, ha fiú, akkor legyél Ádám. - De biz-