Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

Tabló - Kunt Ernő Képíró Műhely. R. Nagy József

sabb és tudományosan ellenőrizhető megfigyelését teszi lehetővé. A film ebben a felfogásban nem több, mint kisegítő lábjegyzet a terepmunkához, olyan objektív adathalmaz, melyet csak a kutatásnak és az oktatásnak szánnak. A kulturális leírás és elemzés az embereknek szinte minden cselekedetére irányulhat, akár hétköznapi, akár ettől eltérő, rendkívüli eseményről van is szó. Nincs tehát külön filmre kívánkozó téma, mint ahogyan nincs unalmas, szürke esemény sem. A néző, ezen belül a szakma elégedettségét, az intellektuális izgalmat nem a film esztétikájában, sem a téma egyediségében, színességében kell megtalálni. Ezek - ha megvannak - csupán felületi értéket képviselnek. Sokkal inkább fontos a kulturális mélystruktúráknak olyan szintű kibontása és megmutatása, amely csak nagyon hosszas, szisztematikus és gyakran részt vevő megfigyeléssel kombinált terepmunka során lehetséges. A készítőnek tudomásul kell vennie azt is, hogy az antropológiai filmmel szemben támasztott elvárás, mely szerint „a felvételek alanyai pontosan azt csinálják, amit akkor is tennének, ha a kamera nem lenne ott" - csak illúzió (Goldschmidt 1972:2). A forma, a technikai háttér másodlagosságát hirdetve a műhelyben készült filmekre általánosan jellemző a vizuális megközelítés szikársága, a hosszas, akár többéves terepmunka, a manapság oly csábító kép- és hangmódosító eljárásokról való lemondás. A tagok filmalkotásbeli célja „cseppben a tengert" megtalálni, hétköznapi emberek, sorsok, történésekfelfejtésével az általánosra következtetni. Mindezek elérésekor másodlagos a technika, s sokkal inkább megengedhető a műszaki fésületlenség, egy-egy dekomponált, akár életlen snitt, zörejes mondat, mint a tartalmi mondanivaló csorbulása. Mindezek persze nem azt jelentik, hogy ezek a munkák nézhetetlenek lennének, hiszen a film készítése közben alapvető fontosságú, hogy a kész produkcióknak ne csak leíró jellegük, hanem felhívó erejük, hangulatuk is legyen. Vékony pallón egyensúlyoz az antropológiai filmkészítő, hiszen neki is szüksége van arra, hogy munkáját a közönség is elfogadja. Ugyanúgy rokona az akadémiai pályát befutó tudósnak, mint a tapsért, a tetszésért hajlongó, záptojástól rémülő csepűrágónak. Egy adott képsor, az első képtől az utolsóig, maga egy történet, nem utolsósorban annak a története, aki a filmezést végzi" (Gagyi 1995:42). Ugyancsak el kell fogadnia a filmesnek azt a tényt, a „részt vevő film" paradigmáját (MacDougall 1975: III), hogy a filmkészítés során óhatatlanul és mindenki, a néző számára is nyilvánvalóan be kell lépni a befogadó kultúrába, s a filmes ebben a környezetben óhatatlanul megváltoztatja ezt a közeget. A Kunt Ernő Képíró Műhely eddig elkészült filmjei témafelvetésükben legalább olyan ^2 sokszínűek, mint maga a műhely, munkamódszerükben azonban igyekeznek az antro- ^ pológiai filmezésről vallott nézeteket videoszalagra átültetni. A társulás digitális stúdiójában készült munkák közel felét az alkotók szakdolgozatként nyújtották be Miskolcon, míg más részük olyan pályázati támogatók - a Magyar Történelmi Film Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, OTKA stb. - segítségével jött létre, amelyek fontosnak tartották, tartják megvalósítani az egyes antropológiaifilm-terveket. Nagy István videofilmes szakdolgozatában egy manapság divatos témakörrel, a technokultúra sajátosságainak kutatásával, kutathatóságával, egy hagyományos szubkultúra-felfogás és egy újszerű téma kombinálhatóságával foglalkozik. Orosz Richárd filmjében egy antropológiailag fontos és érdekes témát követhetünk nyomon: egy identitásában változó, bizonytalan, illetve a hatalom által kényszeresen változtatott nemze- 333