Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
Tabló - A nap-iker. Charles Malamoud: Lejumeau solaire Németh Orsolya
alapszik, ami írott szövegen alapszik, vagy ami egy súdra által elsajátított tudáson alapszik" ( 142. p.). Az ind tradíció tehát óva int a könyvízű, könyvekből merített bizonytalan tudástól. 3 A Le jumeau solaire esszéi összességükben lenyűgöznek információgazdagságukkal, a védikus korpusz beható ismeretéről és szenvedélyes szeretetéről tanúskodó leírásaikkal és elemzéseikkel. Az ember ugyanakkor némi hiányérzetet tapasztal a kötet olvasása közben. Úgy érzi, esetenként kontextusuktól elszigetelt jelenségeket mutattak be neki, melyeket jobban meg lehetett volna érteni teológiai-filozófiai-kozmológiai környezetükbe ágyazva, még akkor is, ha ezeket a tanokat csak a későbbre datált upanisadok, illetve a még későbbi puránák fejtik ki részletesen. Mert mit kezdjünk például azzal a ténnyel - azon kívül, hogy tudomásul vesszük -, hogy a védikus kor emberei mindent megtettek azért, hogy eliminálják halottaikat az élők fizikai és mentális teréből, ha semmilyen támpontot nem kapunk arra vonatkozóan, hogy e mögött milyen világlátás húzódhatott meg? Ezekre a kérdésekre a Védák himnuszai nem adnak, nem is adhatnak választ, mert nem ezzel a céllal íródtak. Ahogy arra már sok tudós felhívta a figyelmet a védikus szövegek nyelvi puritanizmusa kapcsán: ezek rituális technikákat leíró papi himnuszok, s már csak műfajukból adódóan sem lehet elvárni tőlük azt, amit Malamoud kér számon rajtuk: „A történelem teljes mértékben hiányzik a brahmanizmus szövegeiből." (87. p.) A mindennapi, valódi világgal - törzsekkel, földrajzzal, történelemmel, cselszövéssel, háborúval és az emberek vallásával - ugyanis az eposzok és a puránák foglalkoznak. Nehézséget okozhatna még a kötet esszéinek műfaji meghatározása is, ha a szerző nem szögezné le eleve könyvének előszavában: „Nem állt szándékomban olyan művet írni, amely tartalmazná a Jamáról szóló tudásunk teljes lajstromát, sem pedig összefoglalni azt a számos tanulmányt, amely Jama mitológiáját dolgozza fel az indológiának nevezett diszciplína megszületésétől napjainkig. Célom nem az volt, hogy (vallás)történeti munkát alkossak, s azt vizsgáljam, hogy az indiai Jama összességében egyetlen személyiség-e, vagy két különböző hatalom egyesüléséből jött-e létre, melyek közül az egyik megmentő és üdvözítő, a másik sötét és komor... Engem azok a szövegek érdekeltek, amelyek egy vitathatatlanul egy és egységes Jamát tárnak elénk, s megpróbáltam megérteni, hogy a Jama mitológiáját alkotó motívumok és a rítusok, melyekben a nevét megidézik, milyen kapcsolatban állnak egymással, s miként formálják ezt az istent az indiai kultúra lelki és társadalmi életét felépítő alapvető kapcsolatok kinyilatkoztatójává és elemzőjévé." (8. p.). Ennek a célkitűzésének a szerző eleget is tesz, s a szakmai közönség számára is számos új adalékkal szolgál a brahmanizmus rítusaival kapcsolatban. Ugyanakkor, éppen mert a kötet tanulmányai nem sorolhatók be egyértelműen egyetlen szűkebb diszciplínába sem, viszont annál inkább jellemzőek rájuk a klasszikus értelemben vett „esszé" műfaji sajátosságai, a nagyközönség számára is szemléletesen és érthetően mutatják be a védikus korszaknak ezt az igen érdekes szegmentumát.
