Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

Tabló - Egy (újabb) könyv Erdélyről. László Kürti: The Remote Borderland. Transylvania in the Hungarian Imagination Feischmidt Margit

kusok és egyéb értelmiségiek különbözőképpen tekintenek, illetve amelyek különösen fontosak a köztük folyó szimbolikus küzdelem szempontjából. A harmadik fejezetben Kürti saját terepmunkájára támaszkodva azt kívánja vizsgálni, hogy az Erdélyről való elképzeléseknek milyen szerepük volt az I 980-as évek második felétől kialakuló nemzeti diskurzusokban, elsősorban Magyarországon, de ennek kihatásaként Erdélyben is. A negyedik fejezetben azt a folyamatot írja le, amelynek során a népi írók és a belőlük táplálkozó beszédmód újrafelfedezik Erdélyt, valamint azt, ahogyan felhasználták ezt a kommunista ideológia hegemóniájának lebontására és a magyar nemzeti diskurzus újrafelépítésére. Vagyis ebben a fejezetben a szerző arra tesz kísérletet, hogy Erdély, illetve „az erdélyi magyarság" újrafelfedezésének politikai szerepét értelmezze a magyar rendszerváltás történetében. Az ötödik fejezetben, amelyben az államszocializmus korszakához tér vissza, a szerző azt vizsgálja, hogy miként értelmezték a romániai nemzetiségi kérdést a kommunizmus különböző korszakaiban, és ahhoz a román vezetésén kívül mások, elsősorban a nyugati kutatók és az amerikai magyar diaszpóra mivel járultak hozzá. A hatodik fejezet úgy indul, mintha a negyedik megszakadt logikáját kívánná folytatni; azt vizsgálja, hogy a magyarországi táncházmozgalom miként alkotta meg azt az Erdély-képet, amit az autentikus magyar népi kultúra forrásának tekintenek, és amit egy új nemzeti diskurzus és egy népi-nemzeti ellenkultúra felépítésére használtak föl. A fejezet második felében felerősödik a tudósítói hangnem a könyvben, ami a jelenre vonatkozó, elsősorban a politikai eseményeket és folyamatokat leíró utolsó két fejezetet erősen áthatja. Katherine Verdery mondta egyszer, hogy aki Erdélyről akar írni, nem tudja megkerülni, hogy rendet tegyen - legalább a maga számára - az egymástól különböző történelemverziók között. Kürti sem tudja elkerülni ezt a kísértést, ami önmagában még nem is volna probléma, ha egy historiográfiai elemzést kapnánk, egy újabb, valamilyen tekintetben speciális adalékot ahhoz az utóbbi években szépen gazdagodó irodalomhoz, amely az egymással rivalizáló nacionalista múltképeket dekonstruálja. Sajnálatos módon azonban nem historiográfiai elemzést kapunk, szerzőnk nem a történelemdiskurzusok, hanem a történeti tények között próbál rendet tenni és megállapítani, hogy az elmúlt kétszáz évben mi milyen mértékben járul hozzá a konfliktus létrehozásához vagy ellenkezőleg, annak enyhítéséhez. Három, a két ország közötti területi viták szempontjából fontos történelmi korszakról beszél - a 19. századi és 20. század eleji nemzeti mozgalmakról , amelyet Nagy-Románia megteremtése zár le, a második világháborúhoz köthető határmódosítások és konfliktusok korszakáról, valamint az államszocialista rendszer nemzetiségpolitikájáról. A könyv negyedik és hatodik fejezetében visszatér a szerző ahhoz a könyve első fejezetében megfogalmazott központi kérdéshez, hogy a távoli határterület, Erdély megjelenítése milyen szerepet játszott, illetve játszik a magyar nemzet reprezentációjában. Kürti a magyar nemzeti kultúra kutatásának Hofer Tamás ( I 991 ) és Niedermüller Péter ( 1994) munkásságához köthető felismeréséből indul ki - anélkül azonban, hogy őrájuk, illetve munkáikra egyetlenegyszer is hivatkozna -, miszerint a tipikus vagy igazi magyar megtestesítője és ezzel együtt a nemzetreprezentációk fő toposza a magyar paraszt erősen idealizált képe. Míg a fent idézett két szerző a nemzeti kultúra felfedezését és ezzel együtt a magyar paraszti kultúra nemzeti archetípussá emelését a 19. században kezdődő folyamatnak látja, amelynek hajtómotorja a polgárság és a történeti