Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

HELTAI GYÖNGYI: Színház és interkulturalitás

hát a veszélyeket. Figyelemre méltó az is, hogy a színházak számára kötelezővé tett kapcsolattartási rituálé (szovjet és népi demokratikus, zömében termelési vagy honvédő témájú darabok kötelező repertoárba iktatása) ellenére nem akadt e kategóriába tartozó egyetlen olyan külföldi darab, amely nagy sikert aratott volna Pesten. Az 1956 utáni kultúrpolitika korlátozottan bár, de újra engedélyezte az I 949-ben mesterségesen befagyasztott nyugati irányú színházi kapcsolatokat, elsősorban 20. századi „haladó nyugati szerzők" bemutatói formájában. Ugyanakkor egészen a szocialista korszak végéig deklarált igény maradt, hogy az állami színházak szovjet és népi demokratikus darabokat is bemutassanak. 1956 után már mutatkoztak törekvések egyes népi demokráciák magyar szemmel egzotikusnak tűnő színházi hagyományainak legalább tájékozódó szintű megismerésére. 1960-ban a Színháztudományi Intézet kiadásában megjelent például a Kínaiak a színházról című kötet. Ha az egzotikus színházi nyelvek s a hozzájuk szervesen tartozó testtechnikák a szocialista realizmus deklarált felsőbbrendűségének korszakában nem is válhattak a színházi gyakorlat inspirálóivá, a népi demokráciák színházi hagyományának kétszeres „mássága" az I 960-as évekre tudatosult, legalábbis a színházi szakma egy részében. Zárópoénként érdemes megjegyezni, hogy Bárba Grotowski interkulturális alapú kísérleteiről tudósító kötete Kísérletek színháza címmel, a Hont Ferenc vezette Színháztudományi Intézet kiadásában már i 965ben megjelent magyarul. JEGYZETEK 1. A lengyel rendező színházi, majd parateátrális korszakának inter- és transzkulturalitással összefüggő kérdéseiről részletes tájékoztatást nyújt a Világszínház című folyóirat 1998. őszi Grotowskiszáma. 2. Nem minden színházi interkulturalitással foglalkozó kutató osztja Bárba optimizmusát, ami a technikák cseréjének, kontextusuktól elválasztott hasznosíthatóságuknak a lehetőségeit illeti. Rustom Bharucha (1988) inkább az indiai, alapvetően szakrális funkciókhoz kötődő táncszínházi hagyományokat fenyegető veszélyeket hangsúlyozza, melyek a nyugatiak e produkciók iránt tanúsított, sokszor kommerciális vagy hatalmi elemektől sem mentes, kisajátító érdeklődéséből származhatnak. 3. A marosvásárhelyi Székely Színház igazgatója, Tompa Miklós visszaemlékezéséből kiderül, hogy e hirtelen hagyományváltás során a színészek szovjet kultúrkörben való tájékozatlansága milyen komikus helyzeteket szült az 1950-es években: „Amikor például »kolhozdarabokat« játszottunk, akkor el kellett olvasnunk az agrokultúra változatait, hogy értsünk hozzá valamit. Különben úgy jártunk volna, mint Andrási Marci. Játsztunk egy kolhozdarabot, ő be kellett rohanjon, s azt kellett mondania: »ltt vannak a kombajnok!« Fogalma nem volt, mi az a kombájn, így aztán azt ordította: »itt vannak a kombajnokok!« Azt hitte, hogy ezek valami sportot űznek. Mindig azt mondtam a marxistáknak: »Uraim, mi tematikailag felöleltük a fő prioritásokat a vasöntödétől a kolhozig.«" (Bérezés 1996:175.) 4. MOL NM Általános iratok (1949-1957) XIX-l-3-a 67. d. 1761/3-20. 5. MOL NM Általános iratok (1949-1957) XIX-l-3-a 67. d. 1761/3-20. 6. Közli Venczel 1999:17-18. 7. A diskurzus és praxis eltérése a színházi interkulturalitás szférájában hamar nyilvánvaló lett. Nemcsak arról volt szó, hogy művészi színvonalukra valamit adó színházak hasonló gyakorla-