Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében

akik még értik a vallást, ismerik az egyházi szlávot, a liturgiát meg a szokásokat. Aztán itt vannak a középkorúak, ők nem tudnak semmit, elutasították a vallást, mert féltek az államtól. Sokan el is hitték a materializmust inkább. Ezek nem adták át, csak a szokásokat talán a fiataloknak. Velük mi lesz, nem tudom, mert ők sem tudnak semmit. Talán a most született kisgyerekek a jövő, újra olyan lehet a szerb nép, mint régen, istenfélő."

35 Láthatjuk tehát, hogy a többségi társadalom saját egyházának autokefalitását szüntette meg, azaz azt az autonómiát, amely a történelem során több évszázadon keresztül integrálni tudta a szerbeket. így a lokális kisebbségi szerb kultúra is kénytelen volt alkalmazkodni az állami kényszerhez, s mindez a vallási tradíció átértékelődéséhez vezetett. „Nálunk a vallás, az van is, meg nincs is. Ez is, az is. De ha szerb vagy, akkor pravoszláv is." A vallásosság „első szintjét", az etnikus jelentést összefoglalja már ez az idézet is. Mindezt azonban talán még jobban megvilágíthatja a slava rítusa, amely nem veszített jelentőségéből az elmúlt rendszerben sem. A slava az egyházi szerb nyelvben egyaránt jelenti a „dicsőséget" és az „ünnepet" (slaviti 'ünnepel', 'dicsőít'). A krsna slava, a védőszent két funkciót tölt be: egyaránt védi a házat és a családot. A „ház" adja át generációról generációra a rítust, amelyet a szülői házban tovább élő elsőszülött fiúgyermek visz tovább. (Korábban a zadrugák, a „nagycsaládok" idején az elsőszülött fiú nem költözött eí a házból, ma már ez nem így van, ezért ha a fiú elköltözik, „viszi magával" a slavát is.) A rítus egyébként az első családi ős keresztségével kapcsolatos (lásd teljes elnevezés: krsna slava), de ennek gyökerei már a kereszténység felvétele előtti időkre nyúlnak vissza, amikor is minden háznak volt védőistene. Sokszor ezek a védőistenek is a családi ősök perszonifikációi voltak. Ezek helyébe kerültek a szentek, akiknek egyházi kalendáriumi emléknapján az első család megkeresztelkedett. Azóta ezt minden évben megünneplik. A rítus tartozékai: a szent ikonja - amely egész évben őrzi a házat -, a gyertya - amelyet az ikon előtt gyújtanak meg a rítus során -, a slavski kolac, a koljivo, a szenteltvíz és a tömjén. A slavski kolac olyan kelt kalács, amelyen keresztfonás utal a vallási tartalomra, míg a rajta levő piros szalag az örök boldogságra. A „kalács" emellett utal az ószövetségi kenyéráldozatra, s további vallási jelentéseit mélyíti el szenteltvízzel való meghintése is. A család és a meghívottak mindegyike részt vesz elfogyasztásában. A koljivo búzából készült étel, amely a család halottjaira utal. Emellett saját vallástörténeti jelentése is van, mivel Szent Száva - Sava Nemanja a szerb nemzeti egyház mitikus alakja - rendelte el a koljivo szentelményének alkalmazását korának templomi állatáldozatai helyett, 1219-ben. Mindez az ószövetségi, szentélybeli égő áldozatokra is utal. A pap a templomban és a családfő otthon, ima keretében borral locsolja meg a boldogság és az öröm elnyeréséért. Ezt is megkóstolja minden résztvevő, akik a legszűkebb családi kört alkotják. „Mindenkinek muszáj eljönni a családból, ha slava van, szabadságra mennek azok is, akik még karácsonykor is dolgoznak" - mondta a rítus fontosságáról egyik adatközlőm. A család mellett kötelező a rítuson részt vennie a komáknak is, „ők a legfontosabbak" - magyarázzák. A komák azok az egyházi esküvői tanúk, akik később a születendő gyermekek keresztszülői is lesznek, ahogy aztán a komák gyermekeinek a család tagjai