Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében

A mai magyarországi zsidó kultúrában, de másutt is mára ez megváltozott. Szinte minden hitközség szervez tagjainak és vendégeinek közösségi széderestéket. így van ez a Bethlen téren is. Az elmúlt években az imateremben zsúfolódott össze a vendégsereg, ám tavaly óta - a megnövekedett érdeklődés miatt - a zsinagógával szomszédos Gyógypedagógiai Főiskola dísztermét kellett kibérelni a legalább kétszáz fős közönségnek. A pészach ünnep kósersági szabályai különleges hangsúlyt kapnak ezen az ünnepen, még a „hétköznapi kósersághoz" képest is, hiszen nemcsak az általános rituális előírásokhoz kell ilyenkor ragaszkodni, hanem otthon - a széderest hagyományos színhelyén - se lehet semmiféle kovászos.

26 A közösségi széderestén a „megnövekedett" helyszín kóserításával a közösség női tagjai nem otthon végezték el a rituális cselekményeket, hanem a gyülekezetben - mintegy otthonukká téve azt -, s így valószínűleg meg sem tudtak felelni a halacha vonatkozó előírásainak, mivel a Bethlen tér „kikóserolása" - ahogy nevezték - több napig is eltartott. Hasonlóan nehéz helyzetbe kerültek azok a fiatalok is, akik segédkeztek a közös szédereste megrendezésében. Az ilyen tömeges rendezvényeken két feladat jelentkezik a belső kör számára. Az egyik a Bethlen tér jó hírét növelő pozitív jelentés képviselete, másfelől a külső körökkel való találkozás konfliktusainak kezelése. A minján kisebbik része részt sem vesz a közösségi szederen - ez az első szédereste -, hanem otthon tartja mindkettőt családjával. A többiek a közös szederen is részt vesznek, míg másnap otthon végzik el családjukkal a rítust. A minjánhoz nem tartozók általában csak a közösségi szederen vesznek részt, s valószínűleg nekik nem az ünnep tradicionális jelentése, a vallási élmény átélése a fontos, hanem a közösséghez tartozás érzése. Ez az eltérő hozzáállás a rítus „kognitív térképén" is körülhatárolható. A széderesti rítus levezetője otthon a családfő vagy a legidősebb zsidó férfi; a közösségi szederen ehhez hasonlóan - a rabbi vezeti le a szertartást. Ahogyan a családokban, a széderasztal körül ülve a férfiak figyelnek a Hággádára,

27 és egyes részeket átvesznek a nyilvános felolvasásból, ugyanúgy a közös szederen a belső kör tagjai körülülik a rabbit, s annak felkérésére néhány verset felolvasnak az egyiptomi kivonulás történetéből. Előtte és utána követik mind a felolvasott mítoszt mondatról mondatra, mind az előírt időpontokban elvégzendő rituális cselekedeteket. Ezekre a cselekedetekre egyébként - magyarázó, tanító szavakkal kísérve - a rabbi a többi résztvevőt is felszólítja. A többi résztvevő távolabb foglal helyet a szédert vezető rabbi asztalától, s az idő múlásával sem az elbeszélés, sem a hozzá kapcsolódó rítusok előírt menetét nem követi: egyre többen kezdenek el egymással egyre hangosabban beszélgetni, nevetni, majd kimennek cigarettázni is, amely kulturális normarendszerét láthatóan sérti, s ez konfliktushelyzetekhez vezet. A szeder két helyszínének elfogadása a következő felfogásban jut nyugvópontra: „Még jó, hogy két szeder van. Az első inkább olyan együtt vagyunk, jaj de jó, vidám örömünnep. A második, otthon az egész más, az sokkal szentebb, a szeretteimmel sokkal jobban át tudom érezni a jelentését. Olyan ez, amilyen a keresztényeknek a karácsony: az Isten szeret téged, veled van meg azokkal, akit szeretsz, és ezt felfogva nagyon örülsz ennek." „Az első este olyan, mint az a sereg, amely akkor Egyiptomból kivonult, tudod, sok zsidó együtt, hangosak, meg nem törődnek az egésszel, de azért ott vannak, együtt vagyunk, és én ennek örülök. Otthon viszont átélem magamban az egész történetet, az isteni kezet, amely akkor kivezetett Egyiptomból minket" - mondták. Ehhez hasonló a péntek esti kiddusok változó jelentése is. A szombatot egy pohár borral és a megfelelő