Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás
rében, és magyarázatot ad a sikereikre. Akik a folytatódó menekültbevándorlás keretében érkeztek Svédországba (évente körülbelül 300 személy, többnyire disszidált turista), rendszerint sokáig szőtték szökési terveiket. Ők már nem ápolták „magyarságukat" a diktatúra politikai és gazdasági elnyomása alatt (a hazafiakkal szemben), hanem elsősorban normális, harmonikus életet szerettek volna élni, nyugtalanság nélkül. Ebben a kategóriában magától értetődő volt az állampolgárság váltása. Mint azt A. Svensson összegzi, a magyarok számára gazdasági előnyöket biztosítottak, és lehetőséget kaptak a svéd nyelv megtanulására. „Azonban az ország nyelvének ismerete és minden mai javulás ellenére talán könnyebb volt a menekültek számára, függetlenül a kategóriáktól, az 1950-es években megalapozni a jövőjüket Svédországban." (Svensson I 992:232.) Kialakult egy fejlődési optimizmus és jövőbe vetett hit, amely magával ragadta a magyarokat is. Ez talán azon a szemléletmódon múlt, hogy a 2. világháború után és a tömeges bevándorlásokat megelőzően a bevándorlókat/menekülteket jóakaratú svédek fogadták be, szemben azzal, ahogy azt később a bürokratikus és merev intézmények tették, amelyeknek nem sikerült csökkenteni a bevándorlók idegenségérzetét. Az említett körülmények jelentőségét, hogy a magyarok részesültek mindabban, amire legjobban szükségük volt, nem lehet túlbecsülni. Az, hogy kezdetektől fogva barátságosan befogadta őket a társadalom, olyan kezdőtőke, amelyet nem lehet pótolni. Az ellenséges haza A legnehezebb tényező az állampolgárság váltásánál a hazához fűződő viszony kérdése volt. A „hazához kötő kapcsolat" fogalmán normális esetben több kapcsolatot értünk különböző szinteken, személyre vagy csoportra szabottan. A bevándorlókat érintő vizsgálatokban gyakran a bevándorlók szociális kapcsolataira, legtöbbször családi kötelékeire vonatkoztatunk. De létezik egy másik vonatkoztatási szféra is egy átfogóbb síkon, amely különböző formákban jelenik meg, és amelyekre szintén hatást gyakorol, de lehet, hogy inkább meghatároz a haza. A magyarok döntő részének, akiken ez a felmérés alapul, része volt az ország 20. századi zaklatott történelmében. Vagy a nácizmus elnyomása, vagy Sztálin meghosszabbított keze alatt, vagy Kádár gulyáskommunizmusában éltek, amely ideológiailag legalább annyira kemény volt, mint bármelyik szocialista „testvéri országban". Számos magyar szenvedett a száműzetésben nehezen feldolgozható és traumas emlékek miatt, amely nemcsak az aktív politikai szerepvállalásnak, hanem a harmonikus életnek is gátat szabott. Sokan közülük elszigetelték magukat mindentől, aminek köze volt a magyar közösséghez. Az első évek során olyan erősek voltak a beilleszkedési törekvések, hogy sokan megtiltották a gyerekeiknek, hogy magyarul beszéljenek, azért hogy megszabaduljanak a terhes magyar örökségtől. Nem volt szokatlan a magyar áruk, például élelmiszerek bojkottja a menekültek körében, mivel ez volt azon kevés lehetőségek egyike, melyek révén ki lehetett fejezni az állásfoglalásukat. Lassan két csoportosulás kristályosodott ki Svédországban és más országokban is: a demokratikus, illetve a nemzeti emigráció az eltérő célkitűzéseikkel és a szinte összeegyeztethetetlen nézetükkel a hazával kapcsolatban. Az emigránsok/bevándorlók kollektív identitása részben azon célkitűzés köré épül fel, amely minden emigrációban és kivándorlásban létezik, világosan
