Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

LAJTAI LÁSZLÓ: A minangkabau gyógyító orvosantropológiai zemszögből

élésekkel vádolják meg. Van olyan elképzelés is, hogy igazi dukun nem kérhet pénzt szolgálataiért. Ugyanakkor az igazán népszerű és hatékony dukunok a felhalmozódó gazdagságukról ismerszenek meg. Kisebb és zártabb közösségekben a gyógyító nem csupán a betegségek gyógyítására szakosodott személy, hanem egyfajta közösségen belüli primus inter pares, aki fizikai, de lelki és spirituális védelmet is tud nyújtani. Az emberek nemcsak azért keresnek náluk segítséget, mert harmonikus életvitelüket veszélyben érzik, hanem mert a saját közösségükön, csoportjukon belüli legmegbízhatóbb emberrel szeretnének beszélni. A vallással szemben a mágia inkább gyakorlati jelentőségű egy indonéz számára. Gyakran egyszerű, konkrét célok elérésére használják, és nem a félelemkeltés vagy az engedelmesség, illetve az általános társadalmi kontroll elérése végett. Hétköznapibb, praktikusabb, mintsem csoda- vagy kinyilatkoztatásszerű. Ez a praktikus mivolt okozhatja ennek az irracionális és intuitív jelenségnek a nyugati, racionális gondolkodás számára talán szokatlan túlélését, sőt virágzását. Mondhatjuk azt is, hogy az Indonéz Köztársaság lakosainak kilencven százaléka muszlim hitű, de szívükben és lelkükben száz százalékuk animista (Harper 1997). A dukunok által is képviselt mágia élő hagyomány a mai városi, sőt fiatal népesség körében is, ugyanakkor egy modern, művelt és nyugati orientációjú fiatal ember számára kényelmetlen érzés is lehet nyíltan (főleg a dukun néven) emlegetni avarázsiókat. Az általános mágikus-vallásos mentalitás közepette, mikor a mágikus hatalomnak és misztikának erős pozíciói vannak nemcsak a kevéssé iskolázott néptömegek körében, hanem a jómódúaknái is, nem csoda, hogy virágzik a hagyományos gyógyítás. Ehhez a biomedikális rendszer elégtelensége és alkalmankénti hatástalansága is hozzájárul. A délkelet-ázsiai országokban általános az az elképzelés, hogy szükség van a hagyományos gyógyítókra az egészségügyi, de különösen a mentálhigiénés ellátás területén (Agoes 1999). Délkelet-Ázsiában négyféle belső eredetű tradicionális gyógyítót lehet megkülönböztetni: 1. gyógynövényekkel dolgozókat, 2. fizikális módszerekkel (masszázs, csontkovácsolás) dolgozókat, 3. valláson, imákon alapuló gyógyítás, 4. mágián alapuló gyógyítás. Az imákkal való gyógyításnak ismét csak négy fajtáját különböztethetjük meg: 1. Mohamed tanítványaihoz való fordulás; 2. a mohamedán történelem első ezer évéből való valamely jól ismert iszlám tanítóhozvaló fordulás; 3. azokhoz a tanítókhoz való fordulás, akik az iszlám indonéziai elterjedésének időszakában vagy azóta Indonéziában működtek; 4. közvetlenül Allahhoz való fordulás.