Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

A. GERGELY ANDRÁS: A rai azonosság- és régióképző szerepe

eltűnése, az elvándorlás, gyökértelenség, elvárosiasodás, és a különböző kultúrák összeütközése révén újraformálódó vagy széthulló valóságnak is." (Goytisolo I 995:33.) Röviden egy nagytáji kulturális önidentifikáció jelképe a rai, s ahogy az a régi, tylori kultúrameghatározásban is már benne foglaltatott: a rai identitásba is (a legszélesebb értelemben vett etnográfiai tartalma szerint) a tudomány, a hit, a művészetek, az erkölcs, a jogok, a szokások és az ember társadalmi állapotától áthatott más elemek komplex egysége szövődik egybe, egyszerre vidéki és városi, pasztorális és rurális, familiáris és intézményes, dinasztikus és modern, berber és kabil, törzsiesen hagyományhoz kötött és arab-muzulmán módon átmeneti fenoménként létező (Djait 1996:66-69). Rövid raitörténet A rai etnokulturális határai a beduin kultúra elterjedési területén húzhatók meg, vagyis Észak-Afrika atlanti partjaitól Libanonig, továbbá a „mondializálódás" avagy univerzalizálódás nyomán, Egyiptomból visszahúzódva új teret nyer a Maghreb sokarcú földjén, majd Andalúzián és Franciaországon át a flamand határig Belgium területén is. Két „civilizáció" határán találjuk meg tehát, önmegkülönböztető jegyeként a beurs csoportnévvel illetett, frankofon kívülállók által a bougnol (fekete, arab) zenészcsaládból származó és a bicot (arab) csúfnéven nevezett társadalmi nagycsoport „világnézeteként". Nagycsoportjellege talán csak szociológiai léptékkel mérve igaz inkább: mintegy másfélmillió francia állampolgár (az adat talán csak közelítő, talán kétszer ennyiről is lehetne beszélni), akik marokkói, tunéziai, algériai vagy épp szíriai, egyiptomi földről érkeztek, magukkal hozták a saját beduin, berber, kabil kultúrájukat, a szufi iszlám, a melhún, a mozlim-arab életérzést, s ezek egyvelegét testesíti meg számukra a rai. Eredetileg a rai a szunnita jogi-vallási terminológiában véleményt jelent, gyakorta használják továbbá az analógia és az egyetértés fogalmával párosítva (Goytisolo I 995:33). Az I 938-ban még egyhúros hegedűn (Ahmed Berruán által) játszott és kórus által kísért rai („Rai, ha er-Rai!" volt a refrén szövege) szertartászenének indult, s ez később függetlenedési érzést kifejező nőmozgalomban teljesedett ki - melyet a sejk (cheij), vagyis törzsfő kiválóságáért tisztelt, jeles aggastyán nőiesített változatából formált „cheijat" szimbolizált - ellenkultúrává, „neotribalizmussá" gazdagodott. ^ A rai története a 20. század harmincas éveiig nyúlik vissza, mai reprezentánsai az £3 I 980-1 990-es évekig a migrans tömegek fiatal korosztályainak, a squat-ok, elhagyott ^ gyárak, lepusztult lakótelepek, gettósodott alvóvárosok monoton háztömbjeiben felnö~ vekvő generációinak világképét és városi folklórját jelenítik meg. Számos irányzata isméje rétes, de a főbb törekvések között elkülöníthetők a rai rock, a rai blues, a pop rai, a rai j§g rebels, a turbo rai és még több hasonló stílusirányzat. A rai mint mediterrán nemzedéki-kulturális mozgalom kezdettől fogva ellenkultúrát hordozott, és kollektív élményre épülő jellege főként abban fogalmazható meg, hogy keretet ad új generációk elszakadási kísérletének szüleik vallási hagyományai, családi értéknormái, társadalmi jelrendszere és szellemi öröksége komplex rendszerétől, azaz a múlttól, hogy beilleszkedhessenek a befogadó ország modernebb-dinamikusabb világába (Goytisolo 1995:33-34, Maffesoli 2001). A vegyes zenei hatás, amely a modern egyiptomi slágerek népszerűségébe a 1930-as 1146 évek filmzenéjét (dzsessz, rumba, bee-bop, boogie) keverte a 1960-as évek ye-ye- és