Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSATLÓS JUDIT: „Istennek tetsző cselekedetek." A faragás egy naiv művész életében

mindenki bűnösnek számít, aki nem a római katolikus egyház követője, még ha a tízparancsolatnak megfelelően él is. Ennek megfelelően kétfajta embert különböztet meg: a bűnöst és a bűntelent. Magyar Lajos a magára vállalt szerep szerint tiszta életű, hithű katolikus. Ennek megfelelően ír, beszél, idéz fel biblikus motívumokat, szentek életéről szóló történeteket magyarázatként, önmaga igazának bizonyítására. A világ eseményeit (különös tekintettel a háborúkra), valamint közvetlen környezetének történéseit is párhuzamba állítja ezekkel a történetekkel. A vallás mindent átható ereje vezet el a Biblia aktualizálásához, és saját élete értelmezéséhez is ez szolgál alapul. Élettörténetének elbeszélésekor kiemeli a szenvedéseket, amelyekben része volt. Ezekhez azonban ambivalens a viszonya, a történtek értékelésekor úgy beszél önmagáról, mint aki alázatosan viseli a rá mért szenvedéseket, viszont a történet elmesélésébe belemelegedve az áldozat szerepe mellett fontossá válik a küzdés motívuma is. Tetteinek, szerepeinek fő igazolását is itt kell keresni. A faragás, a muzsikálás, a faluban felvállalt beteglátogató szerepe és a templomi szolgálat Magyar Lajos fogalomhasználatában „az Istennek tetsző cselekedetek" körébe tartozik. Ezek közt különbséget lehet tenni aszerint, hogy bizonyos szerepeket felvállal (templomszolga, beteglátogató) azért, hogy ezzel bizonyítsa szolgálatkészségét Isten és természetesen a társadalom előtt, és azok közt a tevékenységek közt, melyeket felesége és a falu közössége egyaránt feleslegesnek, időpocsékolásnak tart, mint a faragás, zenélés. Az utóbbiakat elsősorban saját maga előtt kellett legitimálni, hogy akár a helyi társadalommal szemben is tudja vállalni a művész szerepét. Istennek tetsző cselekedetek I. Habár Magyar Lajos vallásos nevelésben részesült, a vallás szerepe csak az 1970-es években vált meghatározóvá életében, feleségének és betegségének együttes hatására. A klinikai halálból visszatérve - egyik operációja után - megfogadta, hogy feleségéhez hasonló szigorúan vallásos életmódot fog folytatni. A vallásosság nem merül ki az előírt vallási gyakorlatok elvégzésében. Jó katolikusként megpróbál megfelelni a szentek életéből ismert pozitív értékeknek, mint a becsületesség, a szolgálatkészség, az engedelmesség az isteni akaratnak, a megbocsátás. Ez nem jelenti azt, hogy ezeket az erényeket ^ maradéktalanul gyakorolja is, hanem az önmeghatározás során ezeket helyezi előtérbe. rs Cselekedeteit ezzel együtt nagymértékben befolyásolják ezek az értékek. A templom- S ban elvállalta a sekrestyés szerepét, amelyet ő nagyon kifejezően templomszolgának nevez, kihangsúlyozva alázatát. Emellett létre akart hozni egy katolikus szövetséget, STg melynek feladata lett volna a közös imádkozás és a betegek látogatása. A szövetség ter- g J; ve társak hiányában meghiúsult. A visszautasítások mintha csak megerősítették volna N

!-2 ebben az új szerepben. Bizonyítékul szolgáltak számára az emberek hitevesztettségére. A „beteglátogató szerepét" azonban egyedül is felvállalta. „Közösen imádkozni a betegért voltam vagy hét-nyolc helyen. Senki nem halt meg azok közül a betegek közül. Ez nem olyan, mint mikor az ember azt mondja a barátjának, na gyógyulást kívánok, szerbusz. Ez más, itt szép imát és éneket mondunk közösen. A magnó lejátssza, a beteg nem számít, hogy mondja-e vagy sem." 205