Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSATLÓS JUDIT: „Istennek tetsző cselekedetek." A faragás egy naiv művész életében

A kutatás során túlnyomórészt a különböző interjútechnikákat használtam, így készítettem strukturált, félig strukturált és strukturálatlan interjúkat, életút- és mélyinterjút. A mentális struktúrában bekövetkező változások megragadásához önmagában ez a módszer nem volt elegendő, mivel az interjúk mindig csak egy állapotot rögzíthetnek, még az életút esetében is. Az önértékelés változásainak felderítéséhez Magyar Lajos önábrázolásai (Magyar huszár, 1980; Család, 1984; Isten hozott, 1991 ; Isten hozott, 1996) adtak egy lehetséges eszközt. A formai elemzést kiegészítettem az életeseményekkel való párhuzamba állítással, valamint az alkotó általi interpretálással. Ehhez hozzá kell tenni, hogy Magyar Lajos perspektíváját szerencsés módon ellenpontozták feleségének elbeszélései, aki külső szemlélőként közeli tanúja volt férje vallási elmélyülésének és az alkotói pálya kibontakozásának. Émikus-étikus kategóriák Tanulmányomban a „naiv" mellett az alkotótevékenységre vonatkozó kifejezések több típusa megtalálható. Ezek behatárolása fontos, hiszen különböző jelentésárnyalatokat és tartalmakat hoznak magukkal, amelyek a szövegértelmezését befolyásolhatják. Az átfogó fogalommagyarázat más szaktudományok hatáskörébe tartozik, és túlmutat egy antropológiai dolgozat keretein, ezért elsősorban azokat a momentumokat emelem ki, amelyek a művészet és a társadalom, illetve az alkotó és alkotás kapcsolatát érintik. Itt a fogalmakat két szempont szerint jelenítem meg. Egyrészt a vizsgált közösség fogalomhasználatát figyelembe véve megkülönböztetem az etikus és émikus (azaz a külső és a belső) kategóriákat, másrészt külön-külön sorra veszem azokat a különböző etikus kategóriákat, melyek a művészeti, művészetelméleti, néprajzi írásokban előfordulnak. A vizsgált közösségen belül az émikus és etikus kategóriák határozottan elkülöníthetők egymástól. A „művész" kifejezés használatától idegenkedtek a megkérdezettek. Míg a magaskultúra élvezői számára a művész, művészet kifejezéseknek minősítő tartalma is van, ebben az esetben csak egy tényre utalt. A szó egyik használója „magánjellegű művésznek" nevezte Magyar Lajost, ezzel is megkülönböztetve a tényleges művésztől, amely egy nem pontosan körülhatárolt fogalom volt számára. Ennek a következménye, hogy arra sem kaptam pontos választ, mi különbözteti Magyar Lajost a művésztől. A művész kifejezéssel együtt a naiv művész fogalmát sem használják. A kifejezést persze többen ismerik, tudják, hogy ebbe a kategóriába sorolják Magyar Lajost is. Számukra a naiv jelző lefokozó értelemmel bír, a „mesterségbeli tudás" hiányosságaira utal, tehát elsősorban a technikára vonatkozik, és ezzel együtt a kész tárgy tökéletlenségével kapcsolódik össze. Amíg a hivatásos és a naiv művészet között a művészettörténész nem ebben látja a fő különbséget, addig a faluban megkérdezettek számára éppen ez a döntő. A naiv hozzá nem értőként való értelmezése és a hivatásos mint hozzáértő szemben áll egymással. Ebben rejlik a „tényleges művész" és a „magánjellegű művész" megkülönböztetése is, az egyik szakember, a másik amatőr, a fogalom negatív értelmében. A legtöbben (fa)faragónak nevezték Magyar Lajost, konkrétan megnevezve az általa folytatott tevékenységet. Ez alapján megállapítható, hogy a „művész" fogalom nem releváns a megkérdezettek közt. Tehát a művész-művészet fogalmaknak a „művészetértők" által való használata és jelentéstartalma, amely az alkotói teljesítményt mint a szerző