Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Tabló - Van-e antropológiai film? Jay Ruby: Picturing Culture - Explorations of Film and Anthropology Csorba Judit Dorottya

Munkáját a néprajzi filmezés elemzői Jean Rouch kivételével sokáig nem is értékelték. Mégis tagadhatatlan, hogy Flaherty kulcsfigurája a filmtörténetnek és a néprajzi filmezés történetének. Módszerével olyan alternatívát mutatott a hollywoodi filmezés ellenében, amelyben egyszerre akart közel kerülni a filmezett emberekhez és együttműködni velük, valamint felépíteni egy dramaturgiailag is izgalmas filmtörténetet, egybeszőve a szereplőknek saját magukról alkotott képével. Gardner napjainkban talán a világ legismertebb néprajzifilm-készítője. Ruby ezért is tartja fontosnak munkássága kritikai elemzését, mindjárt megállapítva, hogy Gardner munkáit problematikusnak tartja. Véleményét nem személyes támadásnak szánja, hanem egy, a néprajzi filmezés területén régen hiányzó kritikai elemzésnek. Ruby meggyőződése, hogy Gardner az 1950-1 960-as években jelentősen hozzájárult az antropológiai filmezés egészéhez. A Dead Birds (Halott madarak, 1964) című film óta azonban eltávolodott a kulturális antropológia elméleti kérdéseitől. Ez két okra vezethető vissza: I. Gardner függősége egy idejétmúlt, nem helytálló elméleti elképzelésen alapszik, amely szerint az antropológia feladata az autentikus primitív kultúra utolsó emlékeinek megmentése; 2. filmjei készítésekor nem tudta hasznosítani a néprajzi terepmunka során megszerzett antropológiai ismereteket. Filmművészi képességeit is kétségbevonja azzal, hogy morálisan és politikailag kétesnek tartja filmművészetének esztétikai alapjait. Ruby szerint Gardner maga sem érdekelt filmjeinek antropológiai megvitatásában, illetve magában a néprajzi filmezésben. Ruby az etnográfiai vagy az antropológiai kategóriákban való tárgyalás helyett úgy értékeli Gardner filmjeit, mint egy romantikus filmművész alkotásait, aki szerint az „egzotikus másik" esélyt ad neki, hogy felfedje saját válaszait olyan emberi kérdésekre, mint a halál (Forest of Bliss, A boldogság erdeje 1985) vagy a nők szerepe a társadalomban (Rivers of Sand, Homokfolyamok, 1974). Mivel egyeseket vonz Gardner „művészi látomása", néhány antropológus néprajzilag is jelentősnek tartja filmjeit. Munkássága azt képviseli, amit sokan tartanak az antropológiai film feladatának - művészileg elfogadható filmek készítése egzotikus népekről. Egyes filmes eszközök, mint például a montázs és a narratív kreatív használatát Dead Birds című filmjében azonban Ruby sem tagadja. Timothy Asch harminc éven keresztül antropológusokkal készített filmeket, a legtöbbet a janomamö indiánok között Napoleon Chagnonnal. Elsődleges célja volt, hogy egyetemi hallgatóknak antropológiai oktatófilmeket és kutatóknak hozzáférhető kutatási anyagokat készítsen. Ehhez felfedte az együttműködés lehetőségét filmes és antropológus között. Megfigyelő módszert használt, didaktikus antropológiai interpretációval kombinálva. Filmesztétikai szempontból is a tudományos filmek magyarázó, animációs módszerei jellemezték munkáit. Ruby két, a janomamö indiánok között készített filmjét, a The Feast (Az ünnep, 1970) és az Ax Fight (Fejszeharc, 1971) címűt elemzi az 1993-ban Asch-sel készített interjúk alapján. A kötet ezen fejezetének lényegét a szerző abban látja, hogy Asch saját munkájáról beszél, filmjeinek saját olvasatát adja úgy, ahogyan még soha az általa írt publikációkban, és a Rubynak adott interjúban kritikailag értékeli nézeteit. A szerző ezt a fejezetet elküldte Asch munkatársának, Napoleon Chagnonnak is, akivel minden janomamö filmben együtt dolgozott. Értékeli, hogy Asch nem követte az épp divatos filmes stílust, és a szinkronhangot antropológiai kommentárral helyettesítette. Az antropológiai, néprajzi film meghatározása, elméleti kereteinek ismertetése és