Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
LEHTINEN ILDIKÓ: A szekrény és a láda: az identitás kérdése egy mari faluban
lönállónak és a priorinak tekinti. A regionális és helyi jellegzetességek egyedülálló jellegét ebben az értelmezésben magától értetődőnek tartják. Ake Daun ( I 998:1 6) és Tom O'Dell (I 998:22) ezzel szemben azt javasolja, hogy a népi kultúrát ugyanúgy írjuk le, mint bármilyen más kulturális egységet, például egy helyi közösséget vagy egy szubkultúrát (Löfgren I 996a: I 67). A közös történelem ugyanakkor még egy helyi kultúrán belül is egyesítő erővel bír. Most vizsgáljunk meg egy mari falut, amelynek neve Csoraj. 6 A falu keletkezéséről a következő történetet mesélik. „Egyszer régen élt egy Kiptan nevű ember. Volt három fia. Ezeket Csorájnak, Kurmanájnak és Szarmanajnak hívták. Messzi-messzi vidékről származtak- úgy mondják, Kazan környékéről. A fiúk családot alapítottak, és közeli tájakon telepedtek le. Szarmanaj fiatalon halt meg, a felesége nevét máig is viseli egy közeli, llikovo nevű falu. Kurmanaj a mai Kurmanajevo falunak adta a nevét. Csorájnak sokáig nem lett gyereke. Végül magához vette Kurmanaj hét gyermekének egyikét, hogy sajátjaként nevelje föl. Csorajt felesége váratlanul fiúval ajándékozta meg. Akkoriban tatár vendégek szálltak meg náluk, ők nevezték el a gyermeket Enaberdének, ami az ő nyelvükön újszülöttet jelentett. - Mikor történt mindez? - Valamikor a Pugacsov-féle fölkelés idején." A történet már önmagában is a helyi identitást erősíti. Mivel máig mesélik, nemcsak az öregek, hanem a fiatalok is jól ismerik. Idővel egyfajta hivatalos státust nyert, amióta egy I 977-ben alapított múzeum falán is olvasható. A történet számos érdekes elemet tartalmaz. Az első az, hogy hangsúlyozza a helyi marik, akik messze földről költöztek erre a vidékre és a mai Mari Köztársaság területén lakó marik közötti kapcsolatot. A helyi történet választ kínál azoknak, akik a gyökereiket keresik. Ugyanakkor tartalmaz egy idegent is, egy „másik kultúra képviselőjét". Mások - mint például A. M. B. (I 9 I I) - úgy mesélik ezt a történetet, hogy a tatárok már akkor a térségben laktak, amikor az első marik ideérkeztek. 7 Érdekfeszítő elem az ősapa fiának neve - Enaberdino. Kérdésemre a történet mesélője elmondta: a tatárok éppen a faluban voltak, és Csoraj családjánál vendégeskedtek akkoriban. Nem valószínű tehát, hogy a vendégségben lévő tatárokkal ellenséges viszonyban álltak volna. Sőt minden bizonnyal igen jó barátságban lehettek a szülőkkel, ha módot kaptak rá, hogy ők adjanak nevet az elsőszülött gyermeknek. A történetet elemezve megfigyelhetjük, hogy a marik és a tatárok között létezett valamilyen közös nyelv, amin érintkeztek. Vajon a tatár lehetett az? Az ősök tovább élnek a falusiak emlékezetében. A legenda úgy tartja, hogy Csoraj első lakóházát a mai Szadovaja utcában építette. Az is ismert, hogy Csoraj, Kurmanaj, valamint Csoraj fogadott fia saját /ceremeftel - azaz áldozati ligettel - rendelkezett, ahol imádkoztak természeti vallásuk isteneihez. Ok alapították a falu temetőjét; ahol első halottjukat, Szarmanajt eltemették, ott van a mai temető. A történet magja segít tehát, hogy magunk elé képzeljük a mari falu szerkezetét, amelynek lényeges részeit a lakosok által benépesített lakóterület, a keremet, vagyis az áldozati liget és a halottak lakta rész, a temető alkotja. A keleti marik úgy éltek ezeken az idegen vidékeken, mintha mindig is a sajátjuk lett volna. Kapcsolatokba léptek más népekkel, s ennek hatása jól látható tárgyi kultúrájukban, illetve megjelenik a nyelvükben felbukkanó új jövevényszavakban. Hagyományos készségeket sajátítottak el otthon, és ezekhez hosszabb távon is ragaszkodtak. Mester-