Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSÁSZI LAJOS: Viselet és identitás. A finnugor néprajzi muzeológia lehetőségei Finnországban (Wilhelm Gábor interjúja Lehtinen Ildikóval)

szolgálni. Most tehát ilyen érdekes szituációban vagyunk, hogy lehet megint gyűjteni, új adatokat értelmezni. Beszélhetünk-e most valamilyen áttörésről azóta, hogy megnyíltak a határok?/] politikai változások lehetővé tették-e egy új kutatási hullám megkezdését a volt szovjet területeken? Történnek ilyenek. A folklórkutatás területén is tapasztalni ilyesmit. Az akadémia professzora, Anna-Leena Siikala például erősen segíti és folytatja ezeket a finnugor etnológiai vizsgálatokat. 0 szervezett egy fiatal etnológusokból álló kutatócsoportot, amit én most szintén megtettem a távoli finnugor népek körében. Létrehoztam egy munkacsoportot, mely az oroszországi finnugorkutatókat fogja össze. Az ottani néprajzos kutatókból szerveztem egy hálózatot, vagy minek nevezzem. 1994-ben kezdtem el. Tényleg mind a távoli finnugor népek számára, az Urálon túliak, a hantik és a manysik is benne vannak, tehát nem csak a Volga menti népek, és nem a lívek, az inkeriek vagy a karjalaiak, hanem valóban csak a távoliak vannak benne. Ez az egyik, amit az ember megtehet. Ez kapcsolódik a másik kérdéshez is: Sirelius a finn néprajz atyja volt, és a finnugor néprajznak is az egyik nagy alakja, így lehet mondani. O tényleg gyűjtőmunkát, kutatómunkát végzett, vizsgálta ezeket a népeket. Mikor az első finnugor kiállítást megnyitották 1923-ban, akkor volt az első olyan kommünikéje, olyan kinyilatkoztatása, hogy ezeket a népeket ismerni kell. Ez új dolog volt. Most Finnországban nem ez a néprajz feladata. 12 évvel ezelőtt megalakult a Castrén Társaság, melynek feladata az, hogy erősítse a kapcsolatokat ezekkel a távoli finnugor népekkel, és ennek keretében végzem ezt a társadalmi munkát, nem mint néprajzos csinálom. Ennek a szervezetnek az a célja, hogy koordinálja a kutatásokat, hogy mindenki tudja, mit csinál éppen a másik? Első gondolatunk az volt, hogy egyáltalán feltérképezzük, hogy a finnugor népek tudják-e, hogy milyen múzeumok vannak. Ez volt az első cél. Most kiderült, hogy a finnugor népek ilyen módon nem tartották a kapcsolatot. Tehát én voltam ez a koordinátor. Eljöttek az ottani kutatók, múzeumigazgatók a Finn Nemzeti Múzeumba, és minden évben két-három hetes tanfolyamon vettek részt, amit múzeumi szakemberek tartottak. Egy hétig tanultak kicsit finnül, hogy ez alatt az idő alatt kicsit belenézhessenek abba a munkába, amely a múzeumban folyik. Hogy tudjanak egy-egy kartotékot, valamit átnézni, megvizsgálni, hogy fogalmuk legyen, hogy milyen a muzeológia Finnországban. Azután előadásokat tartottunk nekik a muzeológiai tevékenység különböző területeiről a műemlék-felügyelettől a néprajzi gyűjteményeken át a régészeti anyagig, így valamilyen átfogó képet kaptak a muzeológiáról. Egy hét volt tehát a nyelvtanulás, nyelvtanfolyam, egy hét pedig egy ilyen kemény gyakorlati muzeológiai tanfolyam. Az egyetemen voltunk a néprajz tanszéken, ahol Lehtonen tartott előadást, és ahol előadás formában nagyon sok mindent meg tudtak tanulni. Most ez volt két évig, kétszer eljöttek három hétre, és intenzív képzésben vettek részt. I 994-ben kezdődött ez a munka. És utána, amikor már kialakult bennük egy átfogó kép ennek hatására, hogy mást is lehetne csinálni...