Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSÁSZI LAJOS: A populáris média rítusai: pletykák és botrányok

intimitása, hanem a tényekre hivatkozó személyes vádaskodás dominálja, és akit érint, az nemcsak tud róla, hanem nyilvános magyarázkodásra is szorul. Míg a pletykákon alapuló tabloidokban a mesélő és a hallgatók közvetlen, személyes kapcsolatán van a hangsúly, mégpedig úgy, hogy benne a mesélő szerepe domináns, és a hallgatók passzívak, ezzel szemben, ha egy szabálysértés nyilvánosságra kerül, és tabloid botránnyá dagad, a közlés személytelensége válik uralkodó elemmé. A botrányoknál megszűnik a mesélőnek a pletyka ismeretéből származó fölénye, és nem a hír maga, hanem annak az értelmezése lesz a középponti téma, azaz nem a hírforrás, hanem a média és a közönség lép elő főszereplővé. Ezért a médiabotrányokról szóló könyvében Thompson joggal írja: „A média által közvetített események tapasztalata sohasem valamilyen passzívan szerzett ismeretet jelent. Mint befogadók mindig aktívan veszünk részt abban a folyamatban, hogy értelmet adjunk az eseményeknek, hogy reflektáljunk azokra, hogy megbeszéljük barátainkkal és mindazokkal, akikkel mindennapi életünk során kapcsolatban állunk." (Thompson 2000:87.) A pletykák és botrányok közötti említett hasonlóságok és röviden vázolt különbségek sokat elárulnak ugyan a kétféle tablóidról, de a botrányok sajátosságainak a teljesebb megértéséhez természetesen ennyi nem elegendő. Ahhoz, hogy átfogóbb és teoretikusan is megalapozottabb képet kapjunk a társadalomtudósok által olyan sokáig elhanyagolt és lenézett botrányokról, a következőkben John B. Thompson Political Scandals című könyvét veszem alaposabb kritikai vizsgálódás alá, amely munka először nevezte fontos és tanulmányozandó társadalmi jelenségnek a botrányokat (Thompson 2000). A szociológus szakított azzal a régi szemlélettel, amely szerint a botrányok felszínes események, amelyek eltakarják az olyan „igazi" társadalmi problémákat, mint amilyen például a munkanélküliség vagy az egészségügyi ellátás. Elutasította azt a moralizáló megközelítést is, amely szerint a közéletnek valamiféle erkölcsi romlása állna a botrányok elszaporodása mögött, és ehelyett a botrányok társadalmi összefüggéseinek és kulturális sajátosságainak a beható elemzésére vállalkozott. Tematikája, nézőpontja, sőt másfelől másfelől - mint látni fogjuk - elméleti következtetései is sok mindenben eltérnek a médiabotrányoknak az általam képviselt neodurkheimi felfogásától, amelyet majd a tanulmány végén fogok részletesen kifejteni. Thompson izgalmas könyve azonban egyszerűen megkerülhetetlen mindazok számára, akik a médiabotrányok elméleti kérdéseiről és társadalmi összefüggéseiről szeretnének többet tudni, és ezért ideális kiindulási pontként kínálkozik ennek a bonyolult problémának a megértéséhez. A szó történeti gyökereit kutatva Thompson azt találta, hogy más értéktartalmú kifejezésekhez hasonlóan a botrány szó is vallásos eredetű jelentést hordoz. Az ótestamentum görög változatában fordult elő először a „skandalon" kifejezés, amely csapdát, akadályt jelent (Thompson 1997). A szónak az volt az eredeti értelme, hogy az emberek az Istennek tetsző úton járva állandóan próbának voltak kitéve. Titokban lehetőségük nyílt a morális kódok megsértésére, és a következmények szempontjából sok múlt azon, hogyan reagáltak ezekre a spcirituális próbatételekre, erkölcsi csapdahelyzetekre. A szó történeti etimológiája szerint - írja Thompson - a I 6. századtól kezdve a vallásos próbatétel fogalma háttérbe szorult, helyét a világi kísértések és az érzéki csábítás foglalta el. Ettől kezdve a botrányokon nem vallásos jellegű, hanem főleg morális, társadalmi és jogi szabályok megsértését értettek. A könyv meghatározása szerint „a botrányok olyan cselekedeteket vagy eseményeket jelentenek, amelyek bizonyosfajta normasértéseket foglalnak magukban, és amelyek