Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Tabló - A hiedelmekben és hiedelmekkel élő ember. Czégényi Dóra - Keszeg Vilmos, szerk.: Emberek, szövegek, hiedelmek. Tanulmányok Soós Tímea

szituációja hogyan hat a beszélgetés folyamatára. Az elemzés is egységes egészként és eseményként kezelte a beszélgetést, és a beszélés módját elemezve a szerző nyilvánvalóvá tette, hogy az adott család hiedelmei reális extenziójúak és világértelmező funkcióval rendelkeznek. Komáromi Tünde szintén a hiedelmeknek a mindennapi életben betöltött szerepét vizsgálja egy összetett jelenség, az ijedtség kapcsán. Nem maga a betegség hiedelemalapú, hanem a gyógyítása, mert a megfigyelt személyek szájhagyomány útján terjedő tudást alkalmaznak, amikor az ijedtséget ónöntéssel gyógyítják. A dolgozat második részét képező esetelemzés tárgya egy felnőttkori ijedtség, amellyel bizonyítja, hogy az egyén pszichikai élményei valóban befolyásolják a hiedelmek létrejöttét, működését és fennmaradását. Az élmény narratív megjelenítése a hiedelmek egymás közötti viszonyából is sejtet valamit, hiszen három elbeszéléstípus jellemzőit hordozza. Czégényi Dóra szintén hiedelemközi viszonyokról, a hiedelemrendszer belső mobilitásáról és funkcióváltozásairól ír két szilágysági település hiedelmei kapcsán. Tereptapasztalatai szerint a hagyományos hiedelmek egyrészt ugyan sorvadnak, de ugyanakkor folytonosan ki is egészülnek új elemekkel. Értelmezésében kitüntetett helyet foglal el két reprezentatív alak, a román pap és a boszorkány hiedelemkörének „biológiája". E témák kapcsán nemcsak a két közösség hiedelmeinek tartalmi elemeit, hanem azok funkcióit, valamint beszélgetőtársainak a hiedelmekkel szembeni magatartását is vizsgálja. Érinti, hogy a közösségen belül miként és miért működik a hiedelemről való kommunikáció, de jobban foglalkoztatja az, hogy a beszélgetőtársai hogyan reprezentálják a hiedelmeket a néprajzi gyűjtés helyzetében. A szerteágazó tanulmány egy másik része a nézőpontoktól függő, csak az előadásban jelenvaló hiedelmekről tesz megállapításokat. Bármilyen kérdést járjon is körül a szerző a hiedelmek értelmezésekor, valamilyen módon érintenie kell a kommunikáció és interakció kérdését. Ez elmondható a kötetben közreadott tanulmányok mindegyikéről, hiszen a különböző példák kapcsán a szerzők a szóbeliségben élő néphitre reflektálnak mint sajátos tudatformára, meghatározott jelenségek értelmezési keretére, az egyéni és társadalmi életben alkalmazott cselekvési stratégiákra, valamint a kutató által problémává előléptetett kulturális jelenségre. Ez nem véletlen, hiszen a szóbeliség mint kommunikációs mód máig az információszerzés egyik legfőbb lehetősége, különösen az olyan rejtőzködő jelenségek esetén, mint a hiedelmek. A gyűjtő - kívülálló lévén - a hiedelmeket többnyire csak verbális kifejeződéseikben ragadhatja meg. A hiedelmek azonban nemcsak nyelvi formában és főként nemcsak narratív szövegekben fogalmazódnak meg, hanem a kommunikációs folyamatban más kódolással is hagyományozódhatnak. Gondoljunk csak a hiedelemtárgyakra, a hiedelemcselekvésekre, a hiedelemábrázolásokra és a hiedelemviszonyokra. Jó lenne, ha a sorozat valamelyik következő kötetét ezeknek a kommunikációs eszközöknek a vizsgálatára szentelnék.