Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
Tabló - Alban Bensa - Isabelle Leblic, ed.: En pays Kanak. Ethnologie, linguistique, archéologie, histoire de la Nouvelle-Calédonie Körösi Katalin
A közelmúltban Új-Kaledónia történelmének meghatározó állomásához érkezett: az I 998-ban megkötött - népszavazással is megerősített - nouméai egyezmény értelmében I 5-20 éven belül a tartomány elnyerheti teljes függetlenségét. E folyamatban kiemelten fontos szerep jut a saját társadalom megismerésének, a kulturális önazonosság megteremtésének, megerősítésének. A kanak etnikum és kultúra voltaképpen felfedezésétől kezdve megfigyelések, vizsgálódások tárgya. Már a 18. század utolsó, a I 9. első évtizedeiből is szép számmal maradtak fenn úti beszámolók, misszionáriusiratok, katonai, adminisztratív vagy éppen tudományos céllal készített feljegyzések-Óceánia európai birtokbavételének megannyi dokumentuma. 1853-tól a gyarmatosítással a „bennszülöttek" immár megkerülhetetlen inkább zavaró - tényezővé váltak, akikről a gyarmatosítóknak elemi érdekük volt a lehető legtöbbet megtudniuk. Ezen felülről irányított, többnyire a „problémák" megoldását, felszámolását célzó, az európaiak felsőbbrendűségét legitimáló munkák mellett azonban az etnológiai érdeklődés - Maurice Leenhardt munkáitól eltekintve - mintha elkerülte volna Franciaországnak ezt a távoli gyarmatát. A kanak kultúra igazi felfedezése végül nem is kívülről érkező szellemi impulzusoknak, hanem a nem is oly rég kialakuló, etnikai hovatartozását, identitását megerősíteni és kifejezni akaró „bennszülött" értelmiségnek köszönhető. Az első jelentős lépés a Melanézia 2000 Fesztivál megrendezése volt 1 975ben, melynek keretében a kanak hagyományok és a népművészet gazdag tárházát - kissé patetikus tálalásban - igyekeztek a nagyközönség elé tárni. A közelmúlt és a jelen társadalmi folyamatait dokumentáló, a gyarmatosítás következményeit elemző, illetve a lehetséges kiutakat kereső etnológiai-antropológiai kutatások megindulására azonban még több mint egy évtizedet várni kellett. Nem kevés kultúrpolitikai huzavona után, I 988-ban egyezmény született egy, a kanak kultúra felvirágoztatását célzó iroda és egy kulturális központ felállításáról. Ezzel párhuzamosan kezdetét vette a - nagyrészt franciaországi intézmények által finanszírozott - Kanak társadalmi tanulmányok című program, amelynek keretében az anyaországból számos fiatal kutató érkezett Új-Kaledóniába. Jelen kötet - amely épp a Franciaország etnológiája című sorozatban látott napvilágot - e munkákból nyújt sokoldalú válogatást. A kötet Qyakorlat és szabályok címet viselő első harmadában közzétett írások a társadalmi szabályok átalakulásátjárják körül. Alban Bensa, a tanulmánygyűjtemény egyik szerkesztője egy konkrét régió példáján, illetve írásbeli és narratív forrásokat egymás fényében elemezve rámutat, hogy a főnökség intézményének a közelmúltban dokumentált ^2 számos - gyakran „ősinek" tekintett-jellegzetessége a I 9. század politikai eseménye^ ire, a gyarmatosítókkal vívott küzdelmekre vezethető vissza. A Koné-völgyben az I 870es évekre létrejött viszonylag homogén politikai tér és erős központi hatalom voltaképpen egy alkufolyamat eredménye, amelynek a gyarmatosítók és az egymással viszálykodó klánok katonai vezetői voltak a szereplői. S hogy mindez eredményes lehetett, abban nagy szerepet játszott, hogy a politikai struktúra átalakulása narratív és rituális síkon is végbement (jó példa erre, hogy a szokásjog szerint a főnöki cím egy klánon kívülről érkezett idegenre is átruházható). A társadalmi rend ideológiai megerősítése, mitológiai megtámogatása a beköszöntő békésebb időszakban aztán újult erővel folytatódott. Az adoptálás és az idegenek befogadása - mint az Isabelle Leblic genealógiai felméréseiből kiderül - a rokoni, illetve szövetségesi háló megerősítésének rendkívül lényeges I 20 eszköze az egyes nyelvterületeken belül. Jóllehet a gyermekek és felnőttek adoptálása
