Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Helyzet - Derne Péter: Az Időképek című kiállítás működése: közönséges kapcsolat

tapasztaltam a tárlaton. Különösen figyelemreméltónak tartom a már említett hanghatásokat, a sztereó nézőkéket, a különböző művészi megoldású installációkat (ezek közül nekem legjobban a falut és a várost bemutató, hanghatással és ennek váltásával kombinált fotómontázs tetszik), a gyűjteményi raktár bemutatását, a berber esküvő termének padlóra írt tájékoztató szövegeit. Mindegyiknél nagyobb és igen jól kivitelezett ötlet az udvar információs térként való bevonása, továbbá az, hogy az ablakoknál székeket is elhelyeztek azok számára, akik hosszabb ideig akarják figyelni a fotókat, filmeket vagy a televíziós adásfolyamot. Nagyon jó ötlet, hogy két helyen is - mintegy pihenőként - fotelt, illetve széket és asztalt helyeztek el. Itt nem csupán megpihenni lehet, hanem belelapozni a zsinórral kikötött katalógusba is. Nagyon jól van megoldva a tűzcsapok eltakarása, szinte alig lehet észrevenni őket. Ugyancsak dicsérem, hogy ahol sok tárgy van együtt a vitrinekben, ott a tárgyfeliratokat a vitrinen kívül oldották meg, számozva az egyes műtárgyakat. Csak a harmadik teremben figyeltem fel arra, hogy a földszinti kiállítási terekben nincsenek őrök. Gondolom, sőt, biztos vagyok benne, hogy technikailag minden terem ellenőrzött és védett, mégis elcsodálkoztam ezen a „merészségen". És miközben adott egy felszabadultságérzést, hogy nem figyelik minden mozdulatomat (vagy legalábbis én nem látom), egy kicsit árvának is éreztem magam több termen keresztül - teljesen egyedül. És most folytassuk kérdésekkel, kifogásokkal. Dicsérendő, hogy az egész kiállításra és a kísérő anyagokra a magyar-angol kétnyelvűség a jellemző, így a kiállított tárgyak döntő többségénél is kétnyelvű feliratok olvashatók. Ám nagyon furcsállom, hogy ez nem teljes és következetes. Nem csupán arról van szó, hogy egyes cédulákon nincs meg angolul a tárgyat őrző intézmény neve, hanem arról, van, ahol pedig még a tárgy megnevezése sincs meg. Néhány helyen pedig teljesen hiányoznak a tárgyfeliratok (például a 3. teremben a falusi családfánál vagy a Múzeum mint időgép folyosóján). És nem sikerült azt sem kitalálnom, milyen logika, milyen indok húzódik meg e következetlenség mögött. Dicsérném a tartóban elhelyezett információs lapok ötletét is, ám egyrészt nem világos, milyen logika szerint kerültek oda, másrészt számomra az erős bizalmatlanság jele, hogy egy-egy példány van belőlük, és zsinórral vannak odakötve a tartóhoz. Gyanítom, hogy a túl sok tűnhetett el belőlük az idők során, ezért döntöttek így, mégsem tudom helyeselni ezt a megoldást. Ráadásul a zsinór több helyen rövid, alig lehet szemközeibe emelni a lapot. « Elsőre nagyon tetszett a látogatók irányítására alkalmazott megoldás, a földre ragasztott kiállításlogo a nyilakkal. Ám rá kellett jönnöm, hogy a látogató nem mindig néz a ^ lába elé, így nem feltétlenül veszi észre ezeket a jeleket. Ráadásul a földszinti folyosó végén csak egy félig behúzott függöny található, mindenféle jelzés nélkül. Aki úgy ju- j_ tott ide, hogy nem vette észre a hátsó lépcső előtt a két irányba mutató jelet, az könnyen JS gondolhatja (különösen, ha nincs a kezében vezető), hogy itt vége is van a tárlatnak. Pedig nagy kár lenne, ha a folytatást kihagyná! E látszólag apró jelek nyomán is elgondolkoztam azon, mennyire és hogyan volt, van megszervezve a kiállítás karbantartása. Találkoztam azután elcsúszott feliratokkal, nem égő lámpákkal és néhány más kisebb hiányossággal is. A legnagyobb kifogásom azonban az, hogy a második emeleten, a kiállítás végén, az árusítópultot követő részben elhelyezett valamiről nem lehet tudni, hogyan kapcsolódik a kiállításhoz, ottjártamkor 325