Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Tabló - „Elsewherelands." Orvar Löfgren: On Holiday. A History of Vacationing (Somlyódi Nóra)

textusában („Hogyan váljunk tökéletes svéddé?") szemlél. Löfgren a városból való menekülés többi klasszikus célpontját, azaz a mediterrán partok felívelő és hanyatló divatú állomásait veszi sorra - Braudel Mediterráneum-fogalmát a társasutazások (going South) tükrében újraértelmezve -: a Mediterráneum határait immár a turizmus változó formái definiálják, s az időt a charterutazások ritmusa tagolja hetekre, napokra és órákra. Az utolsó fejezet (Between the local and the Qlobal) a globális turizmus transznacionális eszköztárátveszi szemügyre, és a „paradicsom" Csendes-óceán partján születő archetípusának különböző adaptációit követi. Löfgren a „globális strandon" mikroszkopikus részleteket feltárva tanulmányozza a mediterrán homokból saját privát szférát kihasító svéd turistákat, a délnek tartó turistabuszon összepréselődött utasok között pedig az utazás mikrofizikáját elemzi. A turizmus története e könyvben azonban nemcsak a turisták által benépesített tájakat jelenti, hanem az idényen kívüli, illetve elhagyatott helyeket, s ezáltal számos szabadság- és menedékutópia kiüresedésének történetét is felöleli. A turizmus kutatásában ritkaságszámba menő történeti dimenzió bevonásával Löfgren egyúttal nem egy, a posztmodern jegyében született szakirodalmi művet, gyakran citált koncepciót is kritizál. A kritikus attitűd már a címválasztásban is tükröződik, hiszen a „turizmus" helyett a „vakációzás" magyarul kissé komolytalanul hangzó kifejezését alkalmazza. Az eltérő szóhasználattal Löfgren Dieter Kramer két évtizeddel ezelőtti gondolatmenetét követi, melyben Kramer az akkori turizmuskritika érveit megingatva a turizmus kulturális aspektusaira terelte a figyelmet (Kramer 1984). Löfgren a bevezetőjében a vakációzást „olyan kulturális laboratóriumként" határozza meg, „melyben a turisták az identitás, a társadalmi viszonyok vagy a természettel való interakció új aspektusaival kísérletezhetnek, és egyúttal az álmodozás és fejben utazás (mindtraveling) fontos kulturális készségeit is hasznosíthatják" (7. p.). Ennek megfelelően a vakációzás történetéből kiemelt epizódok nem egy evolúciós fejlődési vonal állomásaiként, hanem időben és térben változó, egyénileg és kollektíven alakított jelenségekként értelmeződnek, melyekben váltakozó minták jutnak érvényre. Míg a turizmuskritikák csak ritkán láttatják a turistaviselkedés pluralitását, és a mögötte meghúzódó motivációk sokféleségét, addig Löfgrennél „a turista mögött különböző felfedezők bújhatnak meg" (206. p.). Ahogy a szerző más alkalommal is kifejtette már, a turizmus cselekvői nem a „Mr. és Mrs. Touristok" egydimenziós viselkedési és fogyasztási modelljeibe préselhető figurák, hanem a turizmust - egy állandó tanulási folyamat résztvevőiként - aktívan alakító szereplők (Löfgren I 994)- „Felfedezőnek" tehát nemcsak egy Phileas Fogg alkatú utazófelfedező nevezhető, hanem a hétköznapi „tömegturista", „elit turista" vagy „antiturista" is, aki szerepek váltogatott köntösében sajátítja el a helyi turistarítusokat, új érzelmiérzéki regisztereket fedez fel, s megkísérli önmagát a „többi turista" révén újra meghatározni. Bár ezeket a felfedezéseket túlnyomórészt a vakáción kívüli világ tapasztalatai szervezik, Löfgren leírásában munka és szabadidő mégsem kerülnek szélsőséges pozíciókba. Löfgren könyvében a turista sosem az engedelmes élményvadász, akinek szerepe a turizmusipar termékeinek fogyasztásában, az előre csomagolt autenticitás-élmények beszerzésében merül ki. Éppen ezért Foucault-ra is csak a „Felügyelet és büntetést" megillető terepeken, a Kraft durch Freude és Butlin „totális üdülőhelyeinek" leírásában, azaz egy újabb okuláris technika érvényesülésének példájaként találhatunk szakirodai-