Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

ÖSTÖR ÁKOS: Az etnográfus tudása. Terepmunka kamerával és jegyzetfüzettel Nyugat-Bengálban

túl gazdag szimbolikát), a vágás szándékoltan vagy szándékolatlanul is sugallhat egzotikumot vagy szenzációhajhászást. A rítus (akárcsak a bazár) saját önálló szerkezettel rendelkező kulturális forma, amelyet az etnográfia kulturális kategóriák, interpretációk, többcsatornás kommunikáció és különféle elemzések kereteiben jelenít meg. A film bemutathatja a rítust, de csak filmes stílus, szerkezet és forma függvényében. Nyilvánvaló, hogy a film és az antropológia eltérnek a rítustól kulturális formájuk tekintetében, de mégis világosan belátható: egyes formákhoz más formákon keresztül próbálunk hozzáférni, egyes fogalmakhoz más fogalmakon keresztül - szimbólumhoz a szimbólumon át, képhez a képen át vezet az út. A rítus egyes arculatainak megjelenítésében sikeresebb lehet a film, mint a néprajz és ugyanennek a fordítottja igaz bizonyos más aspektusokra. Ugyanakkor mind a kettő narrációt kínál, értelmez, elemez és megidéz - eltérő módokon, más-más mértékben. Kiegészítik egymást, amennyiben mind a kettő ugyanazt az egészet igyekszik megérteni, ám nem képesek rá egyforma eredménnyel, még a maguk eltérő módján sem. A filmből hiányzik az eddigiekben megvitatott kulturális elvek rendszerének és szerkezetének feltárása és megvilágítása, a bazár artikulációja a kaszt és rokoni viszonyok, a rituális területek. (A rítus hasonló tárgyalását nyújtottam már más publikációkban is. Lásd Östör 1980; 1984: 2. fejezet.) Az etnográfiából hiányzik a mozgás és a hang, az élet sokcsatornás folyama, amelyet a film olyan kiválóan képes bemutatni és megidézni. A felület, a megjelenés, a fény, a tónus és a hangulat egyedi módon használható a film közegében. Az az érzésünk, mintha ott lennénk - mintha egyetlen pillanat alatt egy egész komplex realitás jelent volna meg a szemünk előtt. A legfontosabb a hang, a mozgás, a szín és a tárgyak egyidejűsége, az emberi cselekvést és lakóhelyet körülölelő milliónyi részlet, amelyet a film egyben, egészében, egyidejűleg képes megjeleníteni. Ezek mind esztétikai megfontolások, de nem zárják ki a kritikai tudás lehetőségét. A Loving Krishna és a többi film intuitív megsejtést nyújt a teljességről, a rítusról, egyfajta exegézisről, egyfajta életformáról. De a vizuális jelképek kínálta nagyfokú konkrétság és részletesség túltesz bármilyen írott műben elérhető részletgazdagságon. Az információ egyidejűleg sok csatornán érkezik, amelyeket ugyan nem lehet párhuzamosan mind dekódolni, de nyitva marad a további tanulmányozás, szükség esetén a kockáról kockára való elemzés lehetősége is. Ez a fajta részletesség a háttérben marad, és a fő narratívában nem is szükséges kibontani, ám az etnográfiai intenció révén mégiscsak beleépül a filmbe. Bár a képek maguk specifikusak (egy bizonyos Krisna-ünnep), ám a képek összevágásával absztrakciókat hozhatunk létre, és megjelenhet az etnográfiai jelentés. A bengáli filmek és könyvek esetében a néprajzi filmek és a monográfiák összetartanak abbéli szándékukban, hogy a kulturális formákat interpretálják - a bazároknak és rítusoknak megvan a maguk formája és szerkezete, és gyakorlóik körében is eltérő stílusok és szándékok különíthetők el. A filmeknek és etnográfiai szövegeknek is van formájuk és stílusuk, a meggyőzésben sikerrel vagy kudarccal járnak, és készítőik is stílussal és intencióval itatják át őket. Ami számít, az az, hogy a vishnupuri bazár és rítus realitása nyomán miként nyilvánulnak meg ezek a hasonlóságok, és hogyan épülnek föl a létrejövő műtermékek. Az eredményeket minden esetben meg lehet beszélni, ki lehet értékelni, dicsérhetjük vagy elutasíthatjuk őket, tanulhatunk belőlük, és kritizálhatjuk bármelyiket.