Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

ÖSTÖR ÁKOS: Az etnográfus tudása. Terepmunka kamerával és jegyzetfüzettel Nyugat-Bengálban

nep, a Síva-kuitusz éves ünnepe megörökítésére tesz kísérlet. Itt a hívek tevékenységeit követjük végig a kezdetektől a legvégéig: a fokozatosan élénkülő cselekvéssor részletesen elénk tárul egészen az aszkétikus és önmegtagadó gyakorlatok során elért csúcspontig. A híveket a Szent Fonál felvételétől az egyéni hitgyakorlatokon keresztül a formális templomi és csoportos rítusokban kulmináló folyamat teljes hosszán át végigkövetjük. Informális tevékenységeikben is láthatjuk őket: ételt készítenek, vallásos dalokat énekelnek, a baulokat - egy mendikáns szerzetesrend tagjait - hallgatják. A harmadik film, a Serpent Mother (Kígyóanya) (Moore-Östör 1985b) a kígyóistennő imádatának kultuszát tárja föl, és ezen keresztül a női isteni hatalom jelentőségét is a városi emberek életében. Ennek az istennőnek a tiszteletét általában a bengáli társadalom alacsonyabb sorban élő tagjaival társítják, csakúgy ahogyan Krisna kultusza a magasabb osztályokkal kapcsolódik össze a köztudatban. A hívek azonban ragaszkodnak hozzá, hogy minden hittevékenység egységes - a film a rítusnak ezt a belső egységét igyekszik megragadni. Középpontjában a jhapan ünnepe, az évenként megtartott nagy kígyóünnep áll. Figyelemmel kísérjük az ünnep előkészítését, a hagyományos kézműves- és népművészeti ágak részvételét az istennő tiszteletében, a szent énekek éneklését és magát a rituális tevékenységet is. Határvonalat húztunk a mindennapi hitéleti tevékenységek és a nagy kígyóünnep különleges izgalma között, ahol a hozzáértő személyek mérgeskígyók tucatjaival játszanak a nagy istennő tiszteletére. A rítus nehezen követhető, összetett szimbolikáját a filmben a résztvevők magyarázzák el, s emellett egy antropológiai kommentár is igyekszik hozzáférhetővé tenni ezt az első pillantásra egzotikusnak és érthetetlennek tűnő magatartásformát. Ez a három film nem szándékosan szól a bazárról - ami a tartalmat vagy a témát illeti, nem felelnek meg az írott néprajzra felhozott példámnak. A formális, strukturális és értelmezési kérdések azonban hasonlóak, és ezért érvényes összehasonlítást tehetünk az írott és a vizuális között. A filmeknek határozott stílusuk van (amely a készítés módjából, a fénnyel, tónussal, látószöggel, kameramozgással kapcsolatos döntésekből fakad, és így hoz létre egy bizonyos mozgóképi és fotografikus jelleget), valamint sajátos formájuk (minden film formája és megjelenése különálló, független egész). Egy meggyőződést hordoznak: a kép közvetített természete ellenére ezek a filmek bengáli rítusokról szólnak, amelyek 1982-ben és 1983-ban zajlottak Vishnupurban, nem pedig valamelyik hollywoodi stúdióban. Autentikus dokumentum- vagy néprajzos filmek ezek, de ezzel együtt magukon viselik a készítő szándékainak és a készítés körülményeinek szubjektivitását, valamint a résztvevők nyilvános életének nyomait. E filmeknek mindezeken túl van szerkezete (a részek és az egész közötti egyedi viszony), mind a filmszerkezet mind pedig a rítus kulturális szerkezete értelmében. A fent említett fogalomkészletek könnyebben kapcsolódnak a filmhez egymagában vagy az antropológiai monográfiákhoz különállóan. Ezen azt értem, hogy a formát, stílust és meggyőződést általában a filmekkel társítjuk, míg a struktúrát, valószerűséget és a szándékot az etnográfiával. Valójában a két utóbbi csak közvetetten kapcsolható ide: az igazság és intenció kérdéseit a közelmúltig a tudományos fogalmi keretek vagy paradigmák kérdésköre fedte le. A konvencionális megoldás erre az volt, hogy meghatározták, egy bizonyos megközelítés milyen mértékben igazodik a társadalmi tényekhez (például azt kérdezték, x nép előnyben részesíti-e az unokatestvérek házasságkötését, és nem azt: mit árul el bármilyen tárgyról az éppen használatos elemzéstípus).