Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Helyzet - SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Otthonok: valóságosak és virtuálisak

SZÍJÁRTÓ ZSOLT Otthonok: valóságosak és virtuálisak feladat adott.

1 A megtiszteltetés pedig nagy - akárcsak a kihívás

2 vagy éppen a nehézség. Mégis, talán érdemes belevágni... Egy színházi előadásról, egy filmről és egy képről lesz szó a következőkben. Mi köti össze a körülbelül ezer ember által látott, I 964-ban íródott s Kaposvárott 2001. február 2-án bemutatott színdarabot, az Európa-szerte nagy közönség- és szakmai sikert aratott dán filmet s egy fiatal magyar képzőművész furcsa képét - a kritikát író személyén kívül? Első pillantásra úgy tűnik, hogy semmi. A következőkben mégis amellett érvelnék, hogy találhatunk bennük - a választott tudományunk szempontjából is fontos közös pontokat. Miért éppen ezek a művek? Rendelkeznek-e egyáltalában valamifajta önmagukon, megjelenésük esetlegességén túlmutató, kicsit általánosabb perspektívából is releváns jelentőséggel? A hősök (ahol egyáltalán láthatók hősök) mindegyik esetben migránsok - útnak induló, úton levő vagy éppen megérkező s otthonra találó emberek; természetesen különböző korokban és országokban élnek, kiindulási és célállapotaik eltérőek. Mégis: ha csak átmenetileg is, de elhagyták (vagy elhagyni szándékoznak) szülőföldjüket - jelentsen most bármit is ez a fogalom

3 - s egy új helyen próbálnak, ha csak ideiglenesen is, meggyökeresedni. A mozgás iránya egyértelmű: a gazdasági-kulturális-politikai perifériákról (Csehország, Írország: klasszikus kibocsátó országok) a centrum (Amerika: klasszikus befogadó ország) irányába mutat, s a mozgatóerő is közös: valamifajta otthonra találás vágya; legyen ez az otthon intellektuális értelembe vett vagy nagyon is materiális-gazdasági jelentéssel rendelkező entitás. A történetekben megjelenő háttér a klasszikus modernség világát idézi fel - az 1920-1930-as évek, netán az I 960-as évek (?) Amerikáját és Írországát. A történetek - s ez itt a „legkisebb közös többszörös" két kultúra határán, érintkezési pontján játszódnak, a történetek szereplői egyaránt - « noha közel sem egyforma mértékben - vannak még/néha „itt" és már/néha „ott". J^, A film, a színdarab és a kép összességében ennek a szituációnak az analitikus rész- ^ letességű leírásai, azaz számunkra itt és most mindenekelőtt sajátos - a migráció és a diaszpóralét állapotát bemutató - narratívaként, etnográfiai szövegként

4 jelennek meg. Ez persze nem túl eredeti megállapítás, hiszen a kultúrakutatók jó pár évtized óta elő- _g szeretettel hoznak fel irodalmi műveket, filmeket állításaik alátámasztására vagy példa gyanánt kulturális folyamatok, jelenségek értelmezésekor; egy-egy elemzés kapcsán első pillantásra sokszor nehéz is elkülöníteni, irodalomkritikával vagy etnográfiával van-e dolgunk.

5 Ahogy e szövegeket - most már: a mi szövegeinket - olvasgatjuk, nézegetjük, kikristályosodnak bennük azok a tapasztalatok, amelyek meghatározzák szereplőik viszonyát a saját és az idegen kultúrához, megmutatkoznak a kultúrák között húzódó „érintkezési zónák" (Clifford 2000-2001 ) alapvonásai, beszámolókat kapunk egziszten- 1 2 7