Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Tabló - Flamencocigányok Andalúziában. Caterina Pasqualino: Dire le chant. Les Gitans flamencos d'Andalousie (Prónai Csaba)

Flamencocigányok Andalúziában Caterina Pasqualino: Dire le chant. Les Gitans flamencos d'Andalousie. Paris: CNRS Éditions, 1998. 294 p. El suspiro se queda al aire, el ultimo suspiro. Lo dicen las gentes. Como da el ultimo suspiro esta persona es como si no hubiera existido.

1 V—laterina Pasqualino a kulturális antropológiai cigánykutatások 1990-es években publikálni kezdő generációjához tartozik.

2 A palermói születésű kutatónő első monográfiájában (1990) - amely egyúttal a Palermói Egyetemen írt szakdolgozata is volt - még nem a cigánysággal foglalkozott, hanem egy, az antropológia történetében Charlotte Gower Chapmannek köszönhetően híressé vált szicíliai faluközösség, Milocca életével.

3 Pasqualino Daniel de Coppet, Bemard Leblon és legfőképpen Patrick Williams tanítványaként, 1990 és 1992 között spanyolországi cigányok körében folytatott kutatásokat. Itt végzett résztvevő megfigyeléseinek eredményeire támaszkodva írta és védte meg doktori téziseit 1995ben az Ecoles des Hautes Etudes en Sciences Sociales-on, mely azután a Dire le chant című monográfia alapjául szolgált. Pasqualino először Sevillában, Andalúzia fővárosában próbálkozott ( I 3. p.), de San Diego gitano nyomornegyedében jelenléte annyira zavarólag hatott, hogy csalódottan kellett elhagynia a várost (16. p.). Azon őszinte vallomások egyike található meg itt, amelyben egy antropológus a saját kudarcáról beszél. Ez annál is inkább tiszteletre méltó, mivel a cigánykutatók az ilyesmiről leginkább csak hallgatni szoktak.

4 A sevillai sikertelenség után esett az újabb választás Jerez de la Fronterára, „a gitano ünnepségek hazájára", ahol ha nem is mindegyik család „műveli a flamencót", de „ők az igaziak...!" (18. p.). A kutatónő ezen a nyomon indul el, és agilis elemzési módszerrel sikerül bebizonyítania, hogy valóban nem egyszerűen csak egy zenei műfajról van szó, hanem egy sajátos életmódról is. Már a Beuezeíesben explicitté teszi, hogy a monográfia arra vállalkozik, hogy kiszabadítsa a flamencót „abból az esztétikai skatulyából, amelybe hajlamosak vagyunk bezárni". Annak művelése „nem ugyanaz, mint a tücsöknek a szorgos hangyák szórakoztatására szánt kedves mulatság", hanem egy igen összetett gondolatrendszer alapja, amelyre egy olyan közösség szerveződik, amely 16. századi Spanyolországba való érkezése óta elszántan védelmezi identitását a payókkal (nem cigányokkal) szemben ( 12. p.). Az I. fejezet Pasqualino „útinaplója": annak a folyamatnak a leírása, ahogyan a terep „befogadta őt". A már említett sevillai kudarc után Jerez de la Fonterában „la nina de Manuela" (Manuela lánya) lett, Rafael, a nép jogainak és a flamencónak a védelmezője pedig rábízta a uerdad de los flamencost, azaz a „flamencók igazságát" (I 9. p.). Vajon