Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Tabló - Csáji László Koppány: Dzsánkri. Utazás Belső-Magaria bronzkorába (Lajtai László)

szonylag elkülönül, pontos rokonsági viszonyai a nyelvcsalád többi tagjához képest nehezen meghatározhatók. Ezen etnikai csoport teljes létszáma körülbelül 500 000 fő. Tőlük nyugatra számos kisebb csoport él a hegyek között elzártabban, nyelveik egymással viszonylag közeli rokonságban állnak. Ezek közül az egyiket kham-magarnak hívják. Hogy miért éppen így, arról alább még szó lesz. A kham-magarok létszáma 30 000 fő körül lehet, és jól megőrizték anyanyelvüket. Az összehasonlító elemzések alapján azonban a magárral való lexikai azonosságuk mindössze körülbelül 25 százalékos (Grimes ed. 1996). Körülbelül kétszer ekkora a kham-magarnak egy másik közeli, ismert és a könyvben is említett nyelvvel, a thakalival való lexikai azonossága. A mai Nepálban, és ez már több száz éve így lehet, a nepáliak és ezen belül a magarok az összefoglaló magár népelnevezésbe beletartozónak tartják mind a kham-magar nemzetségeket, mind a nem kham-magar magár nemzetségeket. A helyzet megértéséhez szükség van Nepál történelmének részletesebb bemutatására. Röviden arról van szó, hogy az, ki melyik dzsátibz (endogám csoportba) tartozik (és a tibeto-burmai etnikumok esetén a népnév egyben az ember vezetékneve is), meghatározza társadalmi presztízsét, a társadalmi hierarchiában betöltött helyét. Kiváló tanulmányában a magyar származású Höfer András professzor elemezte ezt részletesen (Höfer 1979). Egyes etnikumok pedig, bizonyos kivételes esetekben, névcserével többletpresztízshez juthattak (Levine 1987). Ráadásul ez a részlegesen fluktuáló identitás dinamikus képet mutat, azaz időben, az adott hierarchiaviszonyok, realitások és lehetőségek függvényében változik). Egy csoporthoz való tartozás vágya függ a befogadó csoport álláspontjától is. A kham-magarok nyelvük alapján tartozhatnának akár a bhotiyák (tibetiek) közé is, mégsem tekintik annak őket. A magarokkal való "összeolvadás" előtti állapot emlékét őrzi, hogy a magaroknak nevezett népen belül a kham-magar (négy) nemzetségek presztízse jelentősen alacsonyabb, mint a nem kham-magar magár (három) nemzetségeké. Az előszóban tévesen olvasható, hogy az expedíció Nepál és Tibet határvidékén járt. A határvidék innen még jóval északabbra van, és ott egészen másfajta népek élnek. Az előszóban és a könyvben később is előforduló "fehér ember" kifejezés ma már politikailag inkorrektnek számít, és különösen az egy tudományos jellegű műben (7., 10. p.). A szerző szerint a vizsgált nép "a lámaista és hinduista vallás közötti politikai, kulturális és vallási vákuumban" él (7. p.). Ez elég furcsa megállapítás, hiszen nincs itt semmiféle vákuum, hanem számos különböző kultúrájú, nyelvű és vallású csoportnak (és egyénnek) a sokrétű és dinamikus (és meglehetősen bonyolult) kölcsönhatása áll fenn. Továbbra is az előszónál maradva a szerző a nem kham-magar magarokról a következő megállapítást teszi (9. p.), "Betagozódtak... az amerikanizálódó dél-ázsiai környezetbe, mely ma már fokozatosan a Coca-cola [sic!], a turizmus, a valuta és a Marlboro demokráciája lesz." Ez egyrészt nem igaz. A magarok jelentős része jelenleg is erősen őrzi identitását (amit a nepáli kasztrendszer kívülről is "megtámogat"), jól alkalmazkodik a jelenkor követelményeihez, és tekintélyes érdekérvényesítő képességekkel rendelkezik. Másodszor a szerző félreérti a kultúrák találkozásának és kölcsönhatásának folyamatát, jelen esetben az amerikai, a nyugati és a globális kultúrának a dél-ázsiai és a nepáli kultúrára gyakorolt hatását. Ez a hatás csakugyan jelentős, ugyanakkor a helyi kultúra alkalmazkodó és a külső hatásokat transzformáló, önmagába beépítő képessége szintén erős. Valójában ugyanazzal a dinamikus folyamattal állunk szemmel, amely az emberiség egész történetét végigkíséri. Harmadszor a szerző véleménye olyan tendenciózus