Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

MOHAY TAMÁS: Egy ünnep alapjai. A csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban

valódiságán mit sem változtat. Kínálkozik a lehetőség, hogy ezt a kérdést a széles körben elterjedt invention of tradition, a hagyományalkotás fogalmi keretei között vizsgáljuk (Hobsbawm-Ranger, eds. 1983). „Megalkotott" vagy „kitalált" tradíciónak tekinthető az „olyan gyakorlatok együttese, amelyeket rendszerint nyíltan vagy hallgatólag elfogadott szabályok irányítanak, rituális vagy szimbolikus természetük van, és viselkedési normák bevésésére törekszenek ismétlés által, ami automatikusan magával hozza a múltba vezető folyamatosságot" (Hofer-Niedermüller, szerk. 1987:10). Nem kétséges, hogy a „tömeges hagyomány-termelés" korát, a 19. század utolsó harmadát megelőzően is sokfelé „teremtettek" hagyományt, még ha ezek talán kevésbé is ismertek. Az ilyen folyamatokban egyaránt szerepet játszhatnak művelt, tájékozott és emberek befolyásolására képes egyének, továbbá olyan közösségek - esetünkben a ferences rend Erdélyben -, amelyek ünneplési formák, közös rítusok fenntartói és tovább éltetői. Évtizedről évtizedre változhat az az elvárás- és ismeretrendszer, amely igazat ad múltra vonatkozó ismereteknek, vagy elveti azokat; továbbá az, amely megtart a közös emlékezetben közös cselekvésre mozgósító hivatkozásokat és történeteket. Ennek fényében az elmúlt kétszáz év székelyföldi és erdélyi története választ adhat arra, hogyan és miképp vált közös hitté, hivatkozási alappá egy „megalkotott", „kitalált" győzelem. A továbbiakban a fentebbi első kérdésre adott válaszok néhány lehetőségét igyekszem megragadni. A „hagyományalkotás" során kulcsszereplőnek látszik id. Cserey Farkas, akinek személyéhez kötődik az I 780-as első csataleírás, továbbá kulcsfontosságúnak az az I 780-nal kezdődő évtized, amely politikai, egyházi tekintetben sok, újdonságnak számító fejleményt hozott Erdély, a szűkebb csíki terület, valamint a somlyói ferencesek életében. Az I 719-től I 782-ig élt Id. Cserey Farkas (nevét olykor Cserei alakban látjuk) bécsi udvari tanácsos volt. Apja Cserey János, a történetíró Cserei Mihály testvére volt. Cserey Jánosnak két felesége volt; „ivadékai katolizáltak Csík-Rákoson" (Pálmay 190

1:106). Cserey Farkas feleségének, Boros Katának tíz gyermeke született, közülük ketten kerültek egyházi pályára: egyikük kanonok, másikuk apáca lett. Egy másik lánya, Ilona a református vallású báró Wesselényi Miklóshoz ment feleségül; ez a házasság országos figyelmet is keltett.

12 Mária Teréziától I 777-ben a tasnádi és a krasznai uradalmakat kapta (Pálmay I 90

1:104). Jótevője volt a ferenceseknek (György I 930:451). Krasznán házi káplánja volt I 778-1 779-ben P. Katona György, I 780-1 782-ben pedig P. Böre Márk. Nagy műveltségű férfi volt, aki az I 770-es években többek között levelezésben állott a későbbi erdélyi püspökkel, Batthyány Ignáccal is. Ebből kiderül, hogy anyagot gyűjtött Mária-kegyhelyekés -templomok képeiről. Ebben Batthyány is segítette.

13 Több munkát is hagyott az utókorra, köztük egy Bécsben kiadott, illusztrált parafrázist a lorettói litániáról, ezt nemrég reprintben is megjelentették (Cserey 1 772).

14 Egy másik munkáját: A magyar és székely asszonyok törvénye, fia, ifj. Cserey Farkas adta ki Kolozsváron I 800-ban. Cserey Farkas felesége Boros Ferenc és Abafi Ilona lánya, Boros Kata volt; vele és családjával kapcsolatban a ferences rendtörténész Losteiner Leonard kéziratos Chronica című müve ( I 777-ből) egész sor csodát beszél el. (Érdekes, hogy ezek egy része a latin nyelvű munkában magyarul van leírva.) I 776-ban Szűz Mária különös sugallatára kérte meg Cserey Farkas Boros Ferencné Abafi Ilona Klára nevű lányát, aki alighanem második felesége lehetett (733. pont). Boros Ferenc a „szív vápájának" gyötrelméből gyógyult fel