Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

ZEMPLÉNI ANDRÁS: Hallgatni tudni. A titokról és az etnológus mások életébe való betolakodásáról

rövid felvázolása után Umár történetét két oldalról közelítve fogom elemezni: egyrészt definícióját adom egy afrikai faluban in vivo megfigyelhető titoknak, másrészt a titok kezelésének gyakorlatát mutatom be az etnológussal szemben, akit a mások belső ügyeibe való betolakodás szakemberének tekintek. Mi a titok? Etimológiája szerint a titok (secretus) egy elválasztott és félretett tartalom vagy szubsztancia. 1 Olyan kizáró cselekedet révén jön létre, amelynek során legalább két, egymással negatív kapcsolatban álló fél (ember vagy csoport) vesz részt: a titokőrző, aki az elválasztott tartalom birtokosa, és az a címzett, akire a visszatartott tartalom vonatkozik, vagy akit ez érint (gyermek és tekintélyelvű apja, beavatott férfiak és nem beavatott nők és így tovább). A misztérium igen, de a titok aligha képzelhető el címzett nélkül.-' A latinban a coactus jelző, amelyből a francia caché (rejtett) szó származik, világosan mutatja, hogy mivé válik az elválasztott és félretett szubsztancia: összesajtolt, összetömörített, visszatartott dologgá, vagyis olyan valamivé, ami feszültséggel telt. Ez a feszültség abból az elutasításból születik, amely által a titok létrejön, és amelyet fenn kell tartani a titok megőrzése érdekében. Innen erednek a titok energetikai tulajdonságai, és erre vezethető vissza interaktív feszültsége is. A titokhoz fűződő verbális szókészlet

3 alapján a belső feszültség kioldásának és szabályozásának háromféle módját lehet megkülönböztetni aszerint, ahogyan a titoknak a címzettek felé irányuló s visszatarthatatlan útkeresése megnyilvánul: A titok felfedése - „kibeszélni", „elmondani", „elárulni" - a feszültség hirtelen kisülésétjelenti, ami által megszűnik az elhatárolás és következésképpen maga a titok. Néha hiábavaló próbálkozást is jelent egy olyan tekintély értékesítésére, amellyel a titokőrzőket ruházzák fel mindaddig, amíg azok partnereiknek egy csak általuk, azaz mások által nem birtokolt dolog létezését jelzik. A titok kiszivárgásának tárgyalásakor erre még visszatérek. A titok közlése - „rábízni", „átadni", „közölni" - élesen elválik a felfedéstől. Nem szünteti meg a titkot, hanem annak határait változtatja meg; megőrzi, ugyanakkor „könnyít a terhén": csökkenti a feszültségét. Ez azonban egy választás eredménye. Titkot ugyanis fel lehet fedni a címzetteknek közvetlen vagy közvetett módon - elmondva, bevallva, megvallva azt nekik-, vagy ki lehet beszélni mindenki vagy egyvalaki előtt. „Közölni" azonban csak azokkal a letéteményesekkel, illetve bizalmasokkal lehet, akiket egyéni döntés alapján választunk ki, vagy - az etimológia szerint - azokkal, akik egy korábbi történelmi döntés alapján bizonyos funkciót vagy feladatot látnak el az antik városban.

4 Lényegében a titkot csak bizalmasokra - barátokra, rokonokra, egyenrangúakra, beavatottakra - lehet rábízni, olyanokra, akik általában közel állnak, de akik nem egyeznek meg a címzettekkel.

5 A titok közlése automatikusan egy negyedik szereplő vagy fogalom - a másodlagos címzett vagy potenciális betolakodó - megjelenését vonja maga után a titok társadalmi struktúrájában, és ennek az okát nem nehéz megérteni. A már közölt titok látszólag egy háromszög mentén szerveződő társadalmi kapcsolatot hoz létre: én vagy mi (A titokőrző), rád vagy rájuk (B letéteményes/bizalmas) bízzuk a titkot az ő vagy ők (C cím-