Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Kósa László: Fürdőélet a Monarchiában (Somlyódy Nóra)

Mindez azt támasztja alá, hogy a „családias" légkörrel csalogató fürdőismertetők érvelése ellenére a fürdőhelyek „számos területén kifejeződhetett a társadalmi hierarchia" (lásd a „Társaság és a társasági élet" című fejezetet, 162. p.). A társadalmi állás szerinti megkülönböztetés a fürdők életében több szférában is jelentkezett, hiszen még a kiegyezés után is számos fürdőhelyen léteztek „úri-", „polgári-" és „parasztfürdők", és a társadalmi rangnak megfelelően más-más összegre rúgott a „kurtaxa" is. A „csöndes, lehetőleg visszavonuló, takarékos életvitelű nyaralás" és a dzsentri szellemiségével azonosított „föltűnni vágyó hedonista fölfogás" (159. p.) összetűzései gyakran keltettek feszültséget a fürdő társadalmán belül, melyet a korabeli fürdőorvosi tanácsadók és illemtankönyvek leleményesen próbáltak kiegyenlíteni. A fürdőhelyi konvenciók hasonlóképpen ellensúlyozni próbálták az „osztályszellem" e megnyilvánulásait, többek között a „table d'hőte" bevezetésével, amely megkerülte az étkezésnél megszokott szertartásos ültetés rendjét. A Monarchia gyógyfürdőinek közönségéről számtalan forrás tudósít. Kósa először a neves fürdővendégekről, a származási és a politikai elitről, művészekről, tudósokról és pénzemberekről tájékoztató visszaemlékezéseket és a fürdőtelepüléseken fennmaradt dokumentumokat veszi sorra (lásd „Híres fürdővendégek"). Ahogyan azonban kiemeli, a fürdőhelyek közegét alapvetően „névtelen" vendégek tömege hozta létre, s „A fürdőközönség társadalmi összetétele" című fejezetben a vendégeket számba vevő „fürdőlisták" vagy „kurlisták" elemzésén keresztül tesz kísérletet arra, hogy ezt a világot részletesebben feltárja. A fürdőlisták foglalkozást alapul vevő összehasonlításából kiolvasható, hogy az egyes fürdőhelyeket milyen rétegek részesítették előnyben, továbbá hogyan cserélődött, alakult át egy-egy fürdőhely jellegzetes társadalmi közege. A szerző figyelembe veszi mindazokat a - nehezen rekonstruálható - tényezőket, amelyek a kurlisták összeállításánál érvényesültek és statisztikai kiértékelésük pontatlanságát okozzák, így összevetésük pusztán általános benyomást adhat a fürdőhelyek társadalmi változásairól. Talán nem meglepő Kósa végkövetkeztetése, miszerint az Osztrák-Magyar Monarchia fürdőhelyein a „társadalom vagyon és foglalkozás szerinti középső rétege", ezen belül is az értelmiség, a kereskedőréteg és a hivatalnok dzsentri domináltak (223. p.). Kósa László könyve hatalmas forrásanyagot görget; bázisát hivatalos fürdőhelyi dokumentumok, fürdőismertető folyóiratok és orvosi kézikönyvek, látogatólisták, szépirodalmi művekből vett idézetek, tárcák és naplórészletek alkotják. A felhalmozott forrásanyag mennyisége, sokrétűsége mélyreható könyvtári kutatómunkára és a kutatási terület részletes ismeretére vall, amelyek egy átfogó elemzés tartópillérei lehetnének. A terep feltárásának alapossága ellenére azonban a „Fürdőélet a Monarchiában" nem tudományos igényű elemzés. A jegyzetek között hiába keresnénk elméleti szakirodalmat, idegen nyelvű feldolgozásokat, a turizmus e formáját kontextualizáló másodlagos irodalmat. Arra, hogy a mű komoly kutatómunkára támaszkodik, a könyv végén csupán egy körülményesen kezelhető jegyzetapparátus emlékeztet. Az érdeklődő olvasó továbblapozva csalódottan tapasztalhatja, hogy a további kutatásokat elősegítő bibliográfia, névmutató és az illusztrációk részletes jegyzéke hiányoznak a kötetből - és még így is szerencsésnek vallhatja magát, mert a német nyelvű kiadás jegyzetek helyett mindössze egy válogatott olvasmányjegyzéket mutat fel. A szöveg stílusa mindvégig leíró. Ez a jelleg az idézett szövegeket a fejezetekben felvetett témáknak megfelelő koherens egységekké formálja, de egyúttal elmaradnak a