Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Világok között. Leonardo Piasere: Un mondo di mondi. Antropoligia delle culture rom (Prónai Csaba)

JEGYZETEK 1. Nem is kerülhetett, hiszen a „Popoli delle discariche" valamennyi szövege Piasere korábban már valahol megjelent írásaiból közöl válogatást, A Williams által hiányolt tanulmány majd csak 1992­ben lát napvilágot, Williams ( 1995: 169) tévesen adja azt meg lábjegyzetében 1991 -ben megje­lentként (akárcsak jómagam „ 1991 n"-ként: lásd Piasere 1997a: 181). 2. „A ciganológusok szerelmei" című magyar fordításkötetben is - helytelenül - „A »vilagok« vilá­ga" verzió szerepel (Piasere 1 997b: I 35). Az angol cím - ezt a tanulmányt ugyanis Piasere először angolul jelentette meg (lásd Piasere 1992), és a magyar fordítás is ennek alapján készült - ere­detileg ez volt: n World of 'Worlds'. 3. E csoport társadalmi és gazdasági rendjét mutatja be Piasere szakdolgozata is, amelyet a Bolognai Egyetemen készített 1979-ben, és egy évvel később szintén róluk jelentek meg első írásai is (lásd Piasere 1980a, 1980b). 4. Ennek eredményeképpen született meg Piasere máig egyetlen monográfiája (Piasere 1985). IRODALOM PIASERE, LEONARDO 1 980a II sistema di parentela e il parentado cognatico dei Rom Xoraxané. L'Uomo 4( I ):49—83. 1980b L'Organisation productive d'un groupe de Rom Xoroxané. Études Tsiganes 26(4): 1-16. 1 985 Mare Roma. Catégories humaines et structure sociale. Paris: Études et documents balkaniques et méditerranéens 8. I 997a A ciganológusok szerelmei (Válogatott tanulmányok). Budapest: ELTE BTK Kulturális Antro­pológia. 1 997b Roma- és romá-cigányok Északkelet-Olaszországban: a territoriális viselkedés két típusa egy­azon területen élő népcsoportok esetében. In Piasere 1997a: I 35-45. 1997c A cigányok Olaszországban. In Piasere 1997a: 15-56. 1991 Popoli delle discariche. Saggi di antropológia zingara. Roma: C1SU. 1992 Roma and Roma in North-East Italy: Two Types of Territorial Behavior in the Same Large Territory. In Mobility and Territoriality. Social and Spatial Boundaries among Foragers, Fishers, Pastoralists and Peripatetics. Michael J. Casimir - Aparna Rao, eds. 279-29 I . Oxford: Berg. WILLIAMS, PATRICK 1995 Recenzió Leonardo Piasere Popoli delle discariche (1991) című könyvéről. L'Homme 35(135): 168­169.

Next

/
Thumbnails
Contents