Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

FEJŐS ZOLTÁN: A néprajzi gyűjtemények tudományos perspektívái

rajzi Osztálya Xántus vezetésével, amiből utóbb kinőtt a később önállóvá vált Néprajzi Múzeum, ám az osztály gyűjteménye nem magyar anyagból, hanem Xántus kelet- és dél-ázsiai expedíciójának tárgyaiból alakult meg. Sőt, az 1873-as bécsi kiállításra egybehordott tárgyakat az újonnan alakult Iparművészeti Múzeum kapta meg, s csak jóval később és nem is egyszerre kerültek át a Néprajzi Tárba, illetve múzeumba. Az esetlegesség, a tudománypolitika zsákutcái, presztízsharcok és nem a tudományos elvek határozták meg tehát elsődlegesen a muzeális néprajzi gyűjtemény megalapozását. Bár Xántus teljesen tisztában volt azzal, hogy a Bécsben kiállított anyag nem iparművészeti, a kollekció megmentése érdekében vállalta a kompromisszumos megoldást. Az is tény, hogy Xántus a néprajzi osztály múzeumőreként a magyar gyűjteményt nem az általa hozott nemzetközi anyaggal együtt, hanem önálló múzeumban kívánta volna elhelyezni. O ezt egy „kézműipari múzeumnak" nevezte, amivel a tudományszak körülhatárolásában a kézműves-technológiát és annak termékeit tekintette meghatározónak, s nem például a munkaeszközöket, pontosabban azok kezdetleges, „ősi" rétegét, mint pár évvel ezután Hermán Ottó. A nemzetközi és a magyar anyag külön gyűjteményben való elhelyezésének gondolata ugyanakkor nem valósult meg, s a kettő egysége már Xántus keze alatt kialakult, bár a magyar rész ekkor még csak csekély mennyiségben, szórványosan gyarapodott. A továbblépés a magyar etnográfia egyik legnagyobb alakjának, a néprajzi muzeológia tényleges alapító atyjának, Jankó Jánosnak köszönhető. Xántus halálakor a néprajzi osztály gyűjteménye nem érte el a 6000-es tételszámot, amikor Jankó I 902-ben tragikusan fiatalon elhunyt, meghaladta a 3 I ezrest. Az ő munkásságához fűződik a néprajzi tárgy alaposabb meghatározása, elsősorban nem fogalmi értelemben, hanem az általa kifejtett gyakorlati munka nyomán. Ugyancsak nála, az ő elméleti érvei alapján szilárdult meg a nemzetközi és a magyar anyag egyetlen múzeum keretei közötti elhelyezése, mely eredetileg véletlen hozta adottság volt. Koncepciója lényegét „saját nemzetünk geográfiai és ethnografiai alakulásának" múzeumi tanulmányozása jelentette (Jankó 1896:46). Programjában ezért kiemelten elsőbbséget élvezett a magyar gyűjtemények fejlesztése, mely az ország egészére kiterjedt, beleértve a nem magyar lakosságtól származó tárgyak gyűjtését is. Második helyen „a velünk nyelvileg illetve ethnographiailag rokon népek néprajzi viszonyainak bemutatása" állt, s harmadsorban a más népek, távoli kontinensek anyagának gyarapítása, mely az ország adottságai miatt az emberiség fejlődésének, életének csak főbb típusait volt hivatott megjeleníteni.

3 Jankó megfordítja tehát a néprajzi gyűjtemény eddigi esetlegesen alakuló irányát, és meghatározza a múzeumi tevékenység célját. Jankó munkáját és felfogását utóda, Bátky Zsigmond foglalta elméleti rendszerbe. Ő formálta meg és terjesztette el a magyar néprajzi muzeológia kánonját, amit I 906-ban megjelent kézikönyve, az Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére foglal össze (Bátky 1992). Bátky a néprajz egyetemességébe ágyazza be a magyar/magyarországi néprajz és néprajzi muzeológia feladatait. Felfogása követte a kor nemzetközi tudományosságát, s ennek alapján a hazai néprajzi múzeumról azt gondolta, hogy annak „feladata hazánk mostani és régi kultúrkincseinek lehető teljes bemutatása a végből, hogy magasabb szempontból nézve egyik mozaik darabkája legyen annak a képnek, melyet Földünk összes néprajzi múzeumai az egész emberiség anyagi művelődéséről nyújtanak". Társadalmi funkcióját a nemzeti múlt és művelődés ismereteinek gyarapításában, a nemze-