Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

FEJŐS ZOLTÁN: A néprajzi gyűjtemények tudományos perspektívái

FEJŐS ZOLTÁN A néprajzi gyűjtemények tudományos perspektívái A néprajzi tárgygyűjtésben és a múzeumi gyakorlatban a tudományos megfontolások szerepét több szempontból lehet értékelni és elemezni. A tanulmány a tudományos elveknek a múzeumi gyakorlatra tett hatását a Néprajzi Múzeum mint a legnagyobb s legjelentősebb magyarországi néprajzi gyűjtemény példáján vizsgálja. Az intézmény kialakulása nemcsak egy új múzeumi gyűjtőkör megerősödését jelentette a I 9. század végén Magyarországon is, hanem a formálódó néprajz s vizsgálata tárgyának létrejöttét is. A néprajzi tárgy tudományos érvekkel alátámasztott, a gyakorlati munkában fogant határai az alapító atyák számára aránylag egyértelműek voltak, bár ezen határoknak, a módszernek bizonyos ellentmondásait a kortársak is érzékelték. Az alapok viszonylagossága, esetlegességei ellenére a 20. század elejére mégiscsak kialakultak a néprajzi gyűjtemények klasszikus fogalmi, tartalmi és geográfiai alapjai, amik azóta is megszabják a munka fő irányait és jellemző jegyeit, noha az elmúlt száz évben gyökeres társadalmi, kulturális változások történtek. Ma a néprajzi gyűjtemények szempontjából a tudományos perspektíva kérdése négy további összefüggésben merül föl, melyek önálló vizsgálatot igényelnek. Az első további tudománytörténeti elemzés szükségessége, mégpedig a gyűjtemények létrejöttének, összetétele alakulásának és így forrásértékének tanulmányozása, ezáltal magyarázata szempontjából. A második a tudományos szakmódszertan kérdései, a harmadik a tárgyállomány és a tudományos elemzés elvi kapcsolata, s végül a negyedik a jelen- és jövőkép. A tanulmány ezeket áttekintve a legrészletesebben e negyedik kérdésről szól. A mai tárgygyarapítási dilemmákat két saját és két külföldi példa bemutatásán keresztül tárgyalja. ^\ néprajzi muzeológia nagyon szemérmes, legalábbis ami a közzétett gondolatokat illeti. Mit, miért gyűjtünk? Amit gyűjtünk, hogyan, milyen körülmények között gyűjtjük? Mindazt, ami a múzeumba kerül, milyen egységekbe rendezzük, az így létrejött S> gyűjteményi csoportokat, illetve a műtárgyállomány egészét hogyan értelmezzük, s £ milyen tudományos célokra használjuk? Nos, ezekre s a hasonló kérdésekre - ha fel- ö tesszük őket egyáltalán - ritkán adunk végiggondolt, kifejtett, tanulmányokban olvasható választ. Szűkíteni kell a kérdést - ugyanakkor el is kell mélyíteni -, ha azt kívánjuk bemutatni, hogy a néprajzi tárgygyűjtésben és a múzeumi gyakorlatban a szorosan vett tudományos megfontolások milyen szerepet játszottak, illetve játszanak. Ha tágasán számítjuk a történetét, akkor is csak egy-két véletlenszerű korai kísérlet alapján mondhatjuk azt, hogy a néprajzi tárgygyűjtésnek Magyarországon közel másfélszáz éves múltja van. A néprajz maga is meglehetősen fiatal tudomány, az előfutárokat is számítva, alig „idősebb" pár évtizeddel ennél a I 50 évnél. Ennek tulajdonítható, pontosabban ennek is tulajdonítható, hogy a társ- és rokontudományokhoz képest a 77