Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

BELLÉR ILDIKÓ: Nemzeti örökség és identitás a Kínában élő ujgur kisebbség példáján

jait vetették meg, hanem az antropológusokhoz hasonlóan az általuk gyűjtött tudásanyaggal közvetett módon ugyan, de végeredményben hozzájárultak a kulturális relativizmus fogalmának kifejlesztéséhez, amely a kultúrák egyenrangúságát hangsúlyozza a korábban uralkodó hierarchikus rangsorolással szemben (ez még akkor is igaz, ha maguk nem is vallották a kulturális relativizmus nézeteit). Természetesen mindez nagyon röviden és erősen leegyszerűsítve mutat be egy bonyolult helyzetet. Az ideológiai dekolonizáció egyik legismertebb műve Edward Said (1978) Orientaiizmus című könyve, amelynek egyik központi érve éppen az, hogy a Nyugatnak a Keletről alkotott képét a gyarmatosítás, az egyenlőtlen hatalmi erőviszonyok határozták meg. Manapság újabb és újabb publikációk finomítják, helyesbítik vagy éppen helytelenítik a Said által felvázolt képet. Egyebek között fontos észrevételük az újabb szerzőknek, hogy például az európai művészek közelítése a Kelet világához mennyiben különbözött a tudósok hozzáállásától: ahol a tudósok a keleti társadalmakban gyakran csak a stagnálást, ismétlődést látták, ott a nyugati művészek a Kelet másságából merítettek inspirációt modern megfogalmazásaikhoz. A Kelet és a Nyugat kapcsolata természetesen kölcsönös volt kezdettől fogva, és fontos arra is rámutatni, hogy ameddig a Nyugat a hagyományost kereste Keleten, a Kelet a modernet remélte Nyugaton megtalálni. A Kelet-Nyugat kapcsolatot sem lehet egyszerűen a gyarmati domináció keretein belül magyarázni, hanem a kapcsolatok bonyolultságának felismerésével együtt szükséges az adás és kisajátítás kölcsönös voltának hangsúlyozása is.

2 Mindazonáltal nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a Kelet és a Nyugat kettősségének hangsúlyozása továbbra is az Európa-centrizmus veszélyét rejti magában, akkor is, ha mindezt egy jó szándékú dekolonializációs ideológia kíséri. Nem elég, ha leszámolunk a hagyományos Kelet sztereotípiájával, szükség van arra is, hogy Európa-, illetve Nyugat-képünk sztereotipizált homogenitását is megkérdőjelezzük. Mindez különösen aktuális most, amikor az 1989. évi változásokat követően Európa szimbolikus határai is változnak: újabb csoportok gazdasági és politikai integrációja mögött mások szisztematikus kirekesztése húzódik. A következőkben azt igyekszünk egy konkrét, empirikus munkán alapuló példával bizonyítani, hogy a hagyományos Kelet-Nyugat kettősség még megreformált, „jóindulatú" formájában sem képes megfelelő keretet adni sok egyéb kulturális érintkezés megértéséhez, amelyek Nyugatról nézve periferikusnak tűnnek, vagy szinte teljesen láthatatlanok. Az ujgurok Magyarországon Az ujgurok neve nem teljesen ismeretlen Magyarországon, sőt a többi kelet-európai országhoz képest valószínűleg sokkal ismertebb az átlag magyar polgár előtt. Valószínűleg az is igaz, hogy legalább nevük ismerősebben cseng Magyarországon, mint sok más, saját nemzetállammal nem rendelkező etnikai kisebbség neve a világ bármely tájáról. Magyarország említése az orientalisztikai kutatásokkal és a Kelet-Nyugat kettősségével kapcsolatban azonnal érdekes problémákat vet fel. Az orientalizmusvita hagyományos Európa-meghatározása ugyanis Nyugat-Európára korlátozódott. Said (I 978) már a német nyelvű irodalommal sem foglalkozott munkájában részletesen, és Közép- és Kelet-Európa többi országáról még kevesebb szó esett nála. Közép- és Kelet-Európa vi-