Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

FRAZON ZSÓFIA: Az ördögszövetség mint büntetőügyi igazság és létrehozásának mechanizmusa

szerepe számunkra sok esetben jelentősebb, mint a bíróé, hiszen az írnok önti végleges formába a forrásként felhasználható bírósági jegyzőkönyveket. A kínvallatás helyszíne a börtön, ahol a vádlottat már az eljárás során is fogva tartották. A fogva tartás több hónap vagy akár egy év is lehetett. Az elzárás már önmagában is megtörhette a vádlottat, de csak olyan mértékben, hogy az eljárásnak még alávethető legyen (vö. Dülmen 1990:20-22). Erre az elzárás során figyelmet szenteltek.A kínvallatás alkalmazásának vizsgálatakor hasonló szempontokat kell figyelembe vennünk, mint a vallatást elrendelő bírónak. A szempontok körüljárásakor a Praxis Criminalis vonatkozó cikkelyeit fogom megvizsgálni. A vádlott kínvallatásra vonása a per inquisitio specialis részében történt. A bíróság a bűntett elkövetéséről már meggyőződött, és a tanúkat is meghallgatta az ügyben. A vádlott bűnösségének bizonyítására a bíróság már több csatornán keresztül kísérelt meg terhelő adatokat gyűjteni. A következő lépésben - először erőszak alkalmazása nélkül - megpróbálta a vádlottat a beismerő vallomás megtételére rábírni. A kínvallatást akkor rendelhették el, ha a vádlott nem vallotta be az ellene felhozott vádakat. De akkor is elrendelhették, ha a vallomást ugyan megtette kínzás nélkül is, de a kínzástól további információkat reméltek. Először tekintsük azokat a körülményeket, amelyek a kínvallatás foganatosításának indokai lehettek. Amennyiben a inquisitio generalis alkalmával a vádlott környezetében mágikus tárgyakat találtak, vagy valószínűsítették, hogy másokat mágiára tanított, esetleg mágikus gonosztettel fenyegetőzött és barátságban volt mágikus emberekkel, akkor a kínvallatás elrendelhető volt (Praxis Criminalis LX. cikkely 3. §).

15 Mágikusnak a következő tárgyak minősültek: olaj, kenőcs, rontó porok, rovarokkal telt edények, emberi csontok, bűvös gyertyák és viaszkockák, átszúrt képek, kristályok, jövendőmondó tükrök, az ördöggel való szerződéscédulák, a mágia mesterségéről szóló könyvek és más effélék (Praxis Criminalis LX. cikkely 2. §). Látható, hogy a kézikönyv aprólékos körültekintéssel felsorolta a lehetséges terhelő tárgyi bizonyítékokat, de az is azonnal észrevehető, hogy a felsorolást nyitva hagyta („és más effélék"), amivel megteremtette a lehetőségét annak, hogy a vádlott ellen terhelő tárgyi bizonyíték található legyen. A kínvallatás alá vonás indokai így folytatódnak: „ha a személy [a vádlott - F. Zs.] éjjel, bizonyos időben zárt ajtójú házban nem található, és ennek ellenére ki lehet róla mutatni, ahol abban az időben másutt volt" (Praxis Criminalis LX. cikkely 3. §). Tehát a vádlott egy bezárt ajtójú házat el tudott hagyni, és ugyanebben az időben máshol testben megjelenni. Ez a képzet megtalálható a boszorkányokról alkotott népi hiedelmek között is. A képzet valóságosan kivitelezhetőnek tekintése a bíróság részéről ok lehetett a vádlott kínpadra vonására. A fentiekből látható, hogy a hiedelem és valóság együttesen határozta meg a kézikönyv paragrafusait, és ezen keresztül a bírói döntés alapjait is. Ha a bíróság elrendelte a kínvallatást, akkor alkalmazása közben és annak közvetlen megkezdése előtt újabb szempontok figyelembevételére figyelmeztet a kézikönyv: „Amikor tehát a vádlottat kínvallatásra vonni ítélik, a bíró a következőket vegye figyelembe. I. § Hogy mindenekelőtt biztos legyen az elkövetett vétkéről." (Praxis Criminalis XXXVII. cikkely.)

16 Ez a paragrafus megerősíti azt a felfogást, hogy a vádlottat a per ezen szakaszában egyáltalán nem tartották ártatlannak. Ha a bíró biztos a vádlott bűnösségében, még a kínvallatás eszközei is az ő oldalán állnak ahhoz, hogy ez végül - beismerő vallomás formájában - a vádlott szájából „önként" is elhangozzon. Itt megvalósulni látszik a folyamatos fokozatosság elve (az igaz-hamis elv ellenében), miszerint a vádlott ellen