Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Küllős Imola, szerk.: Hagyományos női szerepek (Horváth Sándor)

társadalomkutató (néprajzos, folklorista, antropológus, pszichológus, irodalomtörténész, nyelvész, történész és népzenekutató) jelentkezett. Végül több mint 40 előadás hangzott el, s ezekből jelent meg e kötetben 25. A sokféle témával foglalkozó előadásokat három nagy fejezetbe csoportosította a szerkesztő: I. Család, társadalom, munkamegosztás; 2. Folklór, irodalom, művészet; 3. Pszichológia, mitológia, néphit és kitekintés. Fejezetenként 6, I I, illetve 8 előadás átdolgozott változatát olvashatjuk. Mivel a témák annyira szerteágazóak, a fejezetcímek majdnem megtévesztőek, hiszen ebből szinte az következne, hogy a nő művészeti szempontú megközelítése uralkodik a kötetben. Ez igaz is, meg nem is. Hiszen a téma, illetve a megközelítési módok gazdagsága miatt az adott fejezetekből több előadás átsorolható lenne egy másikba; hogy a művészeti szempontúaknái maradjunk: például Lanczendorfer Zsuzsanna (Dely Mári balladájának igaz története) és Vasvári Zoltán (Miért és hogyan női/leány műfaj az emlékkönyv?) tanulmánya ragyogóan beleiliik a társadalmi szempontú vizsgálatok közé. Sőt többek között éppen e két munka példázza az új szempontok alkalmazhatóságát, s a hagyományosabb kutatói módszerek mellett pezsdítően frissen hatnak. Nem mintha nem lenne további elvégzendő feladat a már megszokott, hosszú ideje folytatott vizsgálatok terén is. Erre figyelmeztet előadásában Víg Vilma (-Voigt Vilmos) (Miért nem tudunk [sok esetben] semmit sem a magyar női folklórról?), amikor példákkal bizonyítja, hogy számtalan esetben nem tudhatjuk, nők vagy férfiak adtak-e elő egy adott műfajt, egy-egy konkrét népköltészeti alkotást. A kötet kimondottan néprajzi tanulmányaira szeretném itt felhívni a figyelmet. A fentiek mellett ilyen a levéltári forrásokat feltáró, a nők társadalmi és szexuális kiszolgáltatottságát vizsgáló dolgozat Szenti Tibortól. A nőkön gyakran drasztikus erőszakot követtek el. A perekben azonban legtöbbször a nők rovására hoztak döntést, a férfiakat futni hagyták. Deáky Zita a bábák szerepét, ezt a különleges közösségi státust veszi górcső alá. A bába volt az, aki a helyi társadalom minden rétegével érintkezett, aki előtt nem volt titok, s ezáltal kiemelt státust élvezett. Ugyanakkor bábává lenni a 18. század közepétől lehetett hazánkban, s ez államilag fizetett és oktatott foglalkozást jelentett. Nagy Janka Teodóra a nemek közötti munkamegosztást kutatta a Tolna megyei református magyaroknál és a betelepedett németeknél. A családi munkamegosztás eltérő rendje eltérő értékrendet is mutat, amely az életvitelben is jól tükröződik. A sváb asszonyok mind a mezőn, mind a szőlőben elvégezték ugyanazokat a munkákat, amelyeket a férfiak is. A magyaroknál a nemek szerinti munkamegosztás jóval élesebb. Mint Nagy Janka Teodóra írja, a telepeshelyzettel magyarázták a németeknél tapasztalt férfi- és nőiszerep-vállalásban tapasztalt eltérést, azonban - figyelmeztet a szerző - ők a szülőföldjükön kialakult gazdasági-kulturális értékrendet hoztak magukkal, amely ugyancsak ezt, illetve egy ehhez hasonló értékrendet tükröz. Gémes Balázs egy-egy példán keresztül a nők szerepét a Tolna megyei oláh és beás cigányok körében elemezte. Az évszázadok során bevett gyakorlat nehezen változik meg: a nő szerepe a nyilvánosságban, a közszférában hazánkban csak az elmúlt évtizedekben vált jelentőssé. Piróth István a két világháború közötti ócsai egyesületeket vizsgálva megállapította, hogy a parasztasszonyok és iparosfeleségek nem kerültek be a helyi társadalom önszerveződő közösségeibe, a hagyományos kötöttségeket legfeljebb például mint zászlóanya küzdhették le. Ez azonban csak a házastárs árnyékában történhetett meg. Balázs Lajos a 100 lejes feleségek példáján a Csíkszentdomonkoson - a hagyományos értékrend szerint - nem partiképes legények