Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Thomas Hengartner: Forschungsfeld Stadt (Schleicher Vera)

Bár a Karl-Sigismund Kramer és Hans Moser nevével fémjelzett müncheni iskola kevés olyan művet tett le az asztalra, amely közvetlenül városi témát dolgozott volna fel, a „népi" mitikus időtlen szemléletén rést ütő szocioökonómiai és jogi szempontú népiségvizsgálat meghirdetése, a működő struktúrák felfedésére és az „életstílus" megragadására irányuló kísérletek szükségszerűen érintették a város-vidék viszonyt s általában a városi élet témáját. Explicit módon a Ludwig-Uhland Intézet első programadó munkájában, sőt Bausinger I 96 I -ben kiadott nagy hatású művében sem jelenik meg a „város" mint világosan körülhatárolt kategória és mint önálló kutatási téma; a mindennapi kultúra jelenorientált és szociológiai szempontok figyelembevételével történő kutatása együtt járt a nagyvárosi néprajz mint önálló kutatási terület fontosságának hangsúlyozásával. Kezdett körvonalazódni tehát végre az a kontextus, melyben a nagyváros mint jelenség megközelíthető és kutatható. E folyamat nyert világos kifejeződést az I 973-as német néprajzi konferencián, melynek témája - a sokáig feloldhatatlan ellentétpárnak kikiáltott, de Kramer és Bausinger elmélete szerint is alapstruktúráiban valójában azonosnak tekinthető-vidék és város kapcsolata volt. Város és vidék viszonyának két alapvető problémáját a fogalmi körülhatárolásban, valamint a kisugárzási, innovációs központként működő város szerepének elemzésében jelölte meg a konferencia, majd a nyomában egyre magasabb elméleti szinten szerveződő kutatási projekt, melynek két legjelentősebb képviselője Günter Wiegelmann és Peter Schöller volt. A tíz évvel később, 1983-ban rendezett néprajzi konferencia mottója egyrészt a nagyváros, másrészt az empirikus kultúrakutatás volt. Nyitó előadásában Bausinger ismételten felhívta a figyelmet a nagyvároskutatás fontosságára, a néprajzi megközelítés lehetőségeinek széles tárházát tárva a szakmai közönség elé (például a nagyvárosok sajátos kommunikációs struktúrájának feltérképezése). Szintén a városstruktúra (utcák, szomszédság, városnegyedek) elemzését, valamint a sajátos városi kifejeződési formákat meghatározó módon befolyásoló tényezők kutatását sürgette előadásában Helge Gerndt, aki szerint a város kizárólag mint „komplex kulturális rendszer" vizsgálható, mégpedig egyidejűleg két szinten: a látható és megragadható elemek (lakáskultúra, öltözködés, táplálkozás, vicc- és dalanyag stb.) szintjén, valamint az urbanitást érintő elképzelések és értékalkotások úgynevezett makroszintjén. Gerndt felvázolta azt a három tématerületet is, melyek mentén a nagyváros kutatása elindulhatna: I. A nagyváros mint kulturális képződmény (egy többé-kevésbé zárt mindennapi világot felölelő struktúra). 2. A nagyváros mint kulturális közvetítőtér (cselekvési terület, melyben egy viszonylag önálló arculatú mindennapi élet bontakozik ki). 3. A nagyváros mint kulturálisjelentéstér (tipikusnak mondható elképzelések mentén kirajzolódó értékvilág). Helge Gerndt I 983-ban erős elméleti alapokra épülő s ugyanakkor speciálisan néprajzi kérdésfeltevései (például az idegenek és bennszülöttek által kialakított városelképzelések, utca-, városnegyed- stb. érzékelés), valamint módszertani megfontolásai révén ösztönzőleg ható nézetei több szempontból is nagy jelentőséggel bírtak kora néprajzi kontextusában. Szakított a - komplex rendszerek esetében esetlegessége vagy trivialitása miatt használhatatlan - funkcionális összefüggések keresésének irányelvével, és az „életvilág" kutatása felé fordult. Ugyanakkor előrelépésnek számított az is, hogy szinte az összes általa felvetett téma kutatása megkezdődött, illetve folytatódott az elkövetkező években. Ugyanezen a konferencián kapott szót elsőként Gottfried Korff jóvoltából a mentalitás-