Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - A művészet mint társadalmi viselkedés. Alfred Gell: Art and Agency (Wilhelm Gábor)

találkozunk, nem absztrakt ismeretek, hiedelmek, kulturális ideák, hanem emberek között zajló interakciók. Azok a szakemberek, akik hiedelemrendszereket, mentális tartalmakat gondolnak vagy szándékoznak vizsgálni, egyszerűen összekeverik a vizsgálat tárgyát a magyarázat egy lehetséges módjával. Gell a művészet antropológiai elméletének kidolgozásakor a társadalmi viselkedés kognitív modelljéből indul ki, mondhatni klasszikus modelljéből. Azaz a művészetantropológiát a viselkedés intencionális magyarázatának egyik típusaként kezeli, mely így a legkülönbözőbb ágensek (agents) - társadalmi cselekvők - szándékait és hiedelmeit hívja segítségül az ebbe a típusba sorolható viselkedések értelmezésekor.

1 Ám mindez csupán egy általános kiindulópont, egy metaelmélet Gell számára. Éppen ezért nem tartja fontosnak kifejteni ennek a modellnek a részleteit, és nem megy bele az elméletet körülvevő teoretikus vitákba sem, melyek a hiedelmek és szándékok mentális reprezentációi körül folyamatosan zajlanak jó néhány évtizede (127. p.). Gell számára egy dolog lényeges: a társadalom legkülönbözőbb szereplői éppen ilyen általános modellel értelmezik mások és a saját viselkedésüket. Az ennél részletesebb felépítés tekintetében Gell elmélete szándékoltan nyitott. A modell igazából tehát egy szinttel feljebb, a társadalmi cselekvők és a cselekvés tárgyai - azaz az ágensek és a páciensek (patients) - közötti kapcsolatrendszer területén kezd új és izgalmas lenni. Ez a kapcsolatrendszer (agency) Gell használatában kontextuális (22. p.). A társadalmi cselekvők és a cselekvés tárgyai sosem önmagukban, hanem kizárólag egymáshoz képest értelmezhetőek. A páciens tehát nem más, mint az a valami vagy valaki, melyre az ágens cselekvése okszerűen hat. Ennek a hatásnak a természetéről Gell újból semmi konkrétat nem mond az elméleten belül, vagyis ez a modelljében a lehető legkülönbözőbb típusú lehet (66. p.). A könyvben bemutatott antropológiai művészetelmélet éppen ennek révén különbözik a klasszikus mikroszintű - esztétikai, illetve szemiotikai, szimbolikus - művészetelméletektől, értelmezésektől, amelyek a társadalmi cselekvés kapcsolatrendszeréből csupán egyetlenegy viszonyt - az esztétikait, illetve a jelentéstulajdonítás konvencionális oldalát - emelik ki. Gell alapötlete ebben a vonatkozásban az, hogy a művészi tárgyak index mivoltukban alkalmasak leképezni komplex mentális jelentéseket és struktúrákat. Ez az a pont, ahol a szerző túllép a klasszikus intencionális, kognitív elméleten, és képes az elméletén belül kapcsolatot teremtenie a belső, mentális folyamatok és a külső társadalmi tranzakciók, valamint a tárgyak mint cselekvések produktumai között. Bár az elmének (mind), a kognitív folyamatoknak ilyen jellegű kiterjesztése nem ismeretlen a kognitív tudomány különböző - akár antropológiai - irányzatain belül az utóbbi években, semmiképpen nem nevezhető gyakorinak vagy konvencionálisnak. Az elmélet ezen tulajdonságai következtében Gell rövid távon mentesül egy távolról sem lényegtelen dolog, a „művészi tárgy" meghatározásának a kötelessége alól. Ez a terminus ugyanis ebben a keretben elméleti fogalomként szerepel, azaz ahelyett, hogy előzetesen be kellene vezetni, mint a szemiotikai vagy az esztétikai értelemben vett művészi tárgyat, a fogalom az elmélet összefüggésrendszerén belül kap csak jelentést (7. p.). Az antropológiai elmélet szerepe ezzel kapcsolatban az, hogy leírja azt a „területet, melyben tárgyak olvadnak össze emberekkel személyek és tárgyak, valamint tárgyakon keresztül személyek és személyek közötti társadalmi kapcsolatok révén" (12. p.). Az Art and Agency kötet előszavában Gell barátja, könyv végső szerkesztésében aktív szerepet vállaló Nicholas Thomas ír a mű létrejöttének körülményeiről és ad egy tö-