Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

N. KOVÁCS TÍMEA: Emlékezet, identitás, történelem

bői fakad, hanem az ember magaformáló kulturális tevékenységének kötelességéből." (I. m. 252.) Annak lehetőségét, hogy az emlékezést a tisztán pszichológiai folyamatoktól leválasztva közelíthessük meg, Maurice Halbwachs francia szociológus a 20. század első felében, a kollektív emlékezetről írt munkáiban alapozta meg. Halbwachs nézete szerint az emlékezés ugyan individuális folyamat, de maguk az emlékező individuumok szociális, társadalmi lények, akik egy meghatározott közösség tagjaiként szocializálódnak. Az egyén mindig csak egy csoport tagjaként, egy adott közösség keretein belül képes emlékezésre, emlékezés és csoport egymástól szétválaszthatatlanok. A halbwachsi modellben tehát az individuális emlékezéseket (Erinnerung) azok a szociális keretek fűzik össze a csoport kollektív emlékezetévé (Qedáchtnis), amelyek a közösség rendelkezésére állnak, illetve amelyeket az működtet. A kollektív emlékezet fogalma természetesen nem arra vonatkozik, hogy a csoport egyes tagjai ugyanazzal az emlékezettel rendelkeznének, hanem arra, hogy az emlékezés feltételei, keretei azonosak számukra. Ebből következően Halbwachs a felejtést úgy határozza meg, hogy eloldódunk attól a csoporttól, amely számunkra referenciapontként szolgált, és ezzel elveszítjük azokat a kapcsolatokat, amelyek a minket mindig körülvevő emberekhez fűztek. A modell harmadik lépcsőfokán a társadalom kollektív emlékezete helyezkedik el, amelyet Halbwachs az egyes társadalmi csoportok kollektív emlékezetének homogenizálásaként értelmez: „a társadalom hajlik arra, hogy mindent kitöröljön emlékezetéből, ami az egyes csoportokat egymástól eltávolítaná, ezért korszakonként változtatja emlékezetét, hogy a változó körülményeknek megfelelően, azokkal egybecsengjen" (Halbwachs I 985b:384). A kollektív emlékezet koncepciójának alapvető gondolatatai a következőképpen összegezhetőek: csoport és emlékezet reflexív viszonyban állnak egymással. A kollektív emlékezet egy meghatározott közösségre sajátosan jellemző tudást (vagy annak egy részét) tárolja. A csoport ezen tudáson keresztül határozza meg önmagát, pozitív és negatív értelemben egyaránt. A „mi tartozik a múltunkhoz, és mi nem" típusú tudás egyben határhúzást jelent, elkülöníti egymástól a sajátot és az idegent. A kollektív emlékezet tehát alapvetően egy kulturális konstrukció, amelyet az emlékezetközösségként funkcionáló társadalmi csoportok hoznak létre. Ez az emlékezetközösség

3 befelé homogenizáló, ugyanakkor kifelé elhatároló funkciót tölt be. Ennek működését az Assmann által elemzett történeti példák közül talán leginkább Izrael esetén fogjuk látni. A kollektív emlékezetben a múlt sohasem mint olyan őrződik meg, hanem mindig csupán az, amit abból a társadalom rekonstruálni képes (i. m. 4 I). Rekonstruktiv jellege pedig annak nyomán alakul ki, hogy a társadalmak felismerik a múlt politikai, társadalmi vagy kulturális szemantikáját, és megpróbálnak az így felfedezett múlttal valamilyen viszonyba lépni. A társadalmak ilyen értelemben hoznak létre egy múltat, amelyet aztán bevezetnek, megjelenítenek a jelenben. A jelen, illetve a jövőre irányuló elvárások ennek a múltnak a hátteréből domborodnak ki, ennek segítségével válnak a társadalom számára elképzelhetővé, „kézzelfoghatóvá". Ez az emlékezet „nemcsak a múltat rekonstruálja, hanem a jelen és a jövő tapasztalását is szervezi" (i. m. 43). A halbwachsi koncepció ezen a ponton különíti el egymástól a kollektív emlékezetet és a történelmet. Míg az előbbi identitásalapító funkcióval rendelkezik - hiszen a múlt és a jelen egymásba kapcsolásával létrejövő időbeli kontinuitás képzete révén létrehozza, illetve megerősíti egy csoport önazonosságát, valamint megteremti a másoktól való el-