Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)
HELTAI GYÖNGYI: Totó és Latyi komikuma: színházantropológiai modell
épp e „mozdulatzenével", a szöveg játékos poénsorrá alakításával s gesztussor alá rendelésével teremtette meg, hitelesítette azokat a figura- és jelenettoposzokat, tömegkultúrában tovább élő emlékképeket, melyek az 1950-es évek sematikus komédiáit a magyar populáris kultúra részeivé avatták a befogadói tudatban. 4.3. Improvizáció Totö és Latyi játéktechnikáját a kritikai irodalomban sokszor rokonítják a eommedia dell'artéval, e hagyományhoz való kapcsolódást jelölve meg a működő közönségkapcsolat garanciájaként. Az utalás helytálló, amennyiben mind a hagyományos komikus játékmódját, mind a eommedia dell'artét speciális testtechnikaként definiálhatjuk. Ugyanakkor a színpadi rögtönzés vonatkozásában is érdemes megvizsgálni a feltételezett rokonságot a hagyományos komikusok - esetünkben Totö és Latyi - és a eommedia dell'arte színészei között. Roberto Tessari, aki könyvet írt és filmet készített a műfajról, abból indul ki, hogy a eommedia dell'arte egy diabolikus műfaj volt, mely a kulturális és vallási renddel szemben született és működött (Tessari I 98 I). Ugyanakkor a közhiedelemmel ellentétben nem a rögtönzésre épült; ellenkezőleg, a modern európai hivatásos színészet megteremtője volt. A „színházcsinálás" éppen a eommedia dell'arte révén lett jogilag kénytelen-kelletlen elismert foglalkozássá. A piacterek nézői által kedvelt, ám a hatóságok és az egyház által támadott eommedia dell'arte ugyanis profi közönségszórakoztatás volt. Eközben a kor „akadémikus színháza", mely az elit képviselőinek időtöltése volt, a mai értelemben amatőrnek volt nevezhető. Míg az utóbbi a drámai szöveg deklamációjára épült, a eommedia dell'arte hatékony színészi játéktechnikák összességeként definiálható, s ennyiben valóban elődje a hagyományos komikumnak. A vándortársulatok túlélését az üzleti siker határozta meg, s e piacnak való kiszolgáltatottság szintén hasonlított a kapitalista nagyvárosok kialakulásához kötődő varieté-, revü-, kávéházi színészek állandó egzisztenciális és szakmai veszélyeztetettségéhez. Ugyancsak közös vonás, hogy a eommedia dell'arte maszkjait inspiráló hagyomány egyik eleme a karnevál, mely időleges anarchizmusával szintén közel áll a hagyományos komikum kulturális kontextusához. A eommedia dell'arte annyiban is rokon a hagyományos komikummal, hogy mindkettőjelentős társadalmi ellenállással szemben működött. A eommedia dell'arte esetében a közvélemény elítélte a színészeket feltételezett kicsapongásaik miatt, az egyház a maszkok használata miatt, az elitszínház művelői pedig az improvizáció miatt. A eommedia dell'artéban tehát jelen volt az improvizáció, amennyiben a színésznek joga volt a szabad recitációra. (E lehetőség a populáris színház művelői számára a későbbi évszázadokban nem volt mindig adott.) A eommedia dell'arte színpadi hatékonysága - akárcsak a hagyományos komikumé - azonban nem a rögtönzésre, hanem a középkori szórakoztatásból átvett maszkok fizikai akciókban kifejeződő gegjeire, /azzíjaira 5 épült. E középkori mutatványosgyakorlatban kifejlesztett lazzik és gegek elemei a eommedia dell'arte közvetítésével át is kerülhettek a hagyományos komikusok repertoárjába. A eommedia dell'arte játékmódja ily módon a társadalom alsó rétegeinek szórakoztatási tradíciójából táplálkozott. Ugyanakkor a színészek által szabadon idézett szövegek magaskultúrába tartozó elemeket is tartalmaztak. A eommedia dell'arte tehát Tessari
