Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

HELTAI GYÖNGYI: Totó és Latyi komikuma: színházantropológiai modell

hisz számaik humorforrása és szüzségenerálója a testvérek egymástól eltérő külsejű és mentalitású, de előadások sorában visszatérő maszkja volt. A jelenetek alakstruktúrájában mindig ugyanazé a családtagé volt az irányító komikus szólama. Funkcionálisan nem, legfeljebb tematikus variációiban változott a mellékszólamokat biztosító testvérek szerepköre is. Latabár maszkjának létrejöttében döntő volt táncos-koreográfus múltja. Bárba színházantropológiájának terminológiájával szólva már színészi pályája kezdetén rendelkezett a színpadi előadóművészre jellemző „eltökélt testtel" (decided body) (Barba-Savarese I 99 I). Külföldi mulatók közönségén tesztelt, stilizált fizikai akcióelemekből komponált virtuóz játékmódja hazatérte után, az I 930-as években, sokkolta kissé a komikumban is realisztikusabb stílushoz szokott magyar közönséget. Ugyanakkor Latabár tipofissójának

3 kezdettől lényegi meghatározója volt a verbális humor is. Talán a magyar színházművészet nyelvvédő eredete volt az egyik oka annak, hogy sok kabaréjelenet hatásmechanizmusa kizárólag verbális humorforrásokra épít. Hacsek és Sajó fel sem áll a kávéházi asztal mellől, csak típus- és műveltségbeli különbségükből eredő nyelvi félreértéseik sorozata gerjeszti a humort. Vizsgálatra érdemes, hogy e „blődlihagyomány" miként függ össze a magyar operettlibrettó sajátosságaival. Latabár maszkjának specialitása mindenesetre az volt, amint az alábbi értelmezés is utal rá, hogy az erősen stilizált szószint és a gesztusszint a játék egyidejűségében egymásra vonatkozódott, így fokozva a komikus hatást. „Drámai értelemben vett embertípust vagy egyéniséget azonban nem alakít soha. Az igazi nagy komikus színész minden szerepében önmagát adja, a saját karakterét. Ez a karakter azonban sokféle vonásból alakul ki. Törékeny alakja, csupa ideg érzékenységű, hirtelen-gyors mozgású mozdulatainak, gesztusainak, burleszkien groteszk volta a magyar komikus színészek között különleges helyet biztosított Latabár számára. Azonban sem testalkata, sem arckifejezése nem komikus önmagában, mint a legtöbb komikus epizódszínészé. A komikus összhangot maga teremti meg rendkívüli mimikája, mozgása és szövegmondása között, s a háromféle komikus forrás játékában egymást erősítve hozza létre a komikus hatást... Azt hiszem, művészetének titka abban rejlik, hogy minden szerepében és alakjában a legősibb komikus embertípust, a clownt testesíti meg. Clownnak lenni: nem szerepkör számára, hanem adottság. Nem színészi produkció, hanem filozófia, sőt létforma." (Szalay I 972:290.) Molnár Gál (I 982) Latabár családról írott könyve, melyben a Latabár-maszk legrészletesebb értelmezési kísérlete található, kapcsolódott ahhoz az európai törekvéshez, mely az 1960-as évek végétől a szórakoztató kultúra műfajainak és személyiségeinek újrafelfedezését s rehabilitációját célozta. Magyarországon ugyanakkor a szocialista realizmus deklarált értékrendjében alacsonyan álló szórakoztató műfajok újraértékelési kísérlete nemigen építhette be a nyugati populáris kultúrakutatás marxista társadalomtudományba nem mindig illeszkedő paradigmáit. Molnár Gál könyve - e korlátozottságával együtt egyedüli kísérlet arra, hogy egy komikus színpadi maszkjának jelentést tulajdonítson, s az interpretációban ne csak szerepeit, hanem állandó típusának fizikai és mentális tulajdonságait is figyelembe vegye. Molnár Gál elsősorban a Latabár-maszk védekező alapmentalitását emeli ki: „A félelem komikus dalnoka volt. A középosztály félelmeit testesítette meg színpadi bohóc-számaiban. S azért volt mestere a félelem különböző árnyala-