Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

TÖRŐ TIMEA: „Add neki az erőt, ha kéri!..." Mai otthon szülési szokások Magyarországon

ójú helyiségeinek szeparálására, a szakmai és a laikus nyelvezet másságára, a saját és intézményi tárgyak különválására vonatkozik. A mi társadalmunkban a beszéd az elsődleges információforrás, a test szinte ignorált, az intézményes keretek között zajló szülések alkalmával az anya „testetlenítve" van. Az otthonszülések esetében a módosult tudatállapotok és ezen keresztül a szociális szerepek is összefonódnak. Nagyobb a folyamatosság a szülés szakaszaiban, a szerepek közötti átmenetek árnyaltabbak. Határok ebben az esetben is vannak, de alapvetően más dolgokban fejeződnek ki. A testi kontroll szinte nemkívánatos dolog, akadályozó tényező. Összefoglalás Kórházban vagy otthon szülni, az esemény biológiai vonatkozását tekintve ugyanaz világra hozni egy gyermeket. A társadalmi kontextus, melyben mindez ma zajlik, azonban különbözik a fél évszázaddal előbbitől. Más így a jelentése is mind a külső megítélők, mint a benne részt vevők számára. Nem egy körülhatárolt helyen együtt élő csoport közösségi rítusáról, hanem inkább a női szolidaritást erősítő eseményről van szó. Jelentősége az egyének életében, illetve az egyénekből álló, ma még inkább az andersoni értelemben vett „képzelt közösség" létrejöttében van. Ezen túlmenően a fennálló társadalmi gyakorlattal (kórházi szülés) párhuzamosan működő új hálózat, egy újfajta alternatív intézményrendszer (például Születésház, dúlahálózat) kialakításában játszik fontos szerepet. Az otthon szülő anyák a kórházban való szülést elutasítva inkább otthonukat választják. A gyermekszületés során a természet belső rendjére bízzák magukat, melynek folyamatai lassabban haladnak, nincsenek beavatkozások, lelkileg-testileg több idejük van ráhangolódni az eseményekre. Közelebb engedik magukhoz az élményeket, ennek következtében a tudattalan folyamatokba, a világ nagyságába, egészébe mélyebben bele tudnak merülni, s miközben megtapasztalják mindezt, megérzik a születés és a halál közelségét is. Egy ilyen különleges átmeneti állapotban átértékelődnek a tárgyak, a helyszínek és a személyek. Megáll az idő, de legalábbis megszenteltté válik minden és szinte mindenki, aki jelen van. Eggyé válik a rész és az egész, a test és a lélek összefonódik. „Az anyák úgy írják le a szülést, mintha egy náluk nagyobb erő ragadná magukkal őket. A szülés olyan, mint a folyó, örökké létezik, hömpölyög, árad. Tudomást sem vesz a nőről, és ő sem törődik vele mindaddig, míg a születés vize nem zubog lába mellett. A vajúdás alatt belegázol ebbe a folyóba, amelynek erős sodra a túlpartra viszi őt. A szülés erősebb, mint a nő. Ez a lényege." (Armstrong-Feldman 1995:52.) Egy ilyen test, mely kevésbé áll külső kontroll alatt, járja a maga útját. A kívülálló, a be nem avatott által követhetetlen, így bizonytalanságot okoz, veszélyes lehet. Ilyen úton át és ilyen módon kerülni bele, születni bele gyermekként egy olyan társadalomba, ahol a formalitásoknak nagy jelentősége van - legalábbis más kiindulóhelyzet lehet az egyéni életben. Azt mondják, hogy alapvető fontossággal bír az, hogy az ember „hova születik", de az legalább ilyen fontos, hogy milyen módon. Nem csupán a testi