Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

KEMÉNYFI RÓBERT: Az etnikai tér és a nemzetállamiság eszméje

további radikalizálása adta. Az ő megfogalmazása (ennek többek között része, hogy az államnak kötelessége az idegen országokban élő népcsoportját saját, területileg is elidegeníthetetlen részének tekinteni) a nemzetiszocialista uralom alatt terjedt szélesebb körben el, majd vált hírhedtté (Kost 1988:385-395; Corni-Gies 1994)- Ugyanide sorolható az egyre inkább politikai célokat szolgáló, a német kisebbségekre irányuló vizsgálatokat végző két híres-hírhedt intézet, a berlini és a bécsi Publikationsstelle (Kosinski 1976:21).

12 Közép-Európa nyugati felén tehát a nemzetiszocializmus negatív tapasztalata akadályozta, keleten egyrészt a békerendszerekben játszott szerepe, másrészt az „internacionalista szocializmus" ideológiája fojtotta el az etnikai feszültségek térszerkezeti elemzését, a kisebbségekkel foglalkozó tudományos intézmények szerves kiépülését. A történeti etnikai tér gondolatának reneszánsza Noha a nemzetiségi problémák térszerkezeti irányú vizsgálata a fenti okok miatt lejáratódott, napjainkban - párhuzamosan Kelet-Közép- és Délkelet-Európa etnikai konfliktusainak újjáéledésével - a nemzetiségi térképek és nemzetiségi térfolyamatok bemutatásának ismételt magára találását tapasztalhatjuk. De mi indokolja térségünkben az etnikai vizsgálatok megerősödését? Miért nem hagyható figyelmen kívül napjaink etnikai konfliktusainak elemzésénél a térszemléleti megközelítés (az etnikai tér jelentése)? Mert - sok egyéb szempont és folyamat mellett - ez is magában hordoz egyfajta választ az interkulturális kommunikáció Kelet és Nyugat közötti eltérő jelentésére. Hiszen ha a kelet-európai társadalmi rendszer összeomlása utáni helyzetre tekintünk, azt láthatjuk, hogy keleten a régi reflex, az etnikai konfliktusok területi megoldásába vetett hit éledt újjá egy olyan feléledő nacionalizmus keretében, amely az egyéni szabadságjogok helyett a nemzeti kollektívum szabadságát és etnikailag-kulturálisan idegen politikai hatalomtól való függetlenedést (és egyben etnikai szeparációt) állítja előtérbe (Romsics 1998:1 I). A legutóbbi SIEF-konferencia mottója a következő volt: „Amióta Európában az államhatárok egyre inkább láthatatlanná válnak, egyre fontosabbak lesznek az Európa népei között húzódó kulturális etnikai választóvonalak." Köstlin arra is felhívja a figyelmet, hogy az állami keretek leépülésével megváltozott helyzetben az egyesülő Európában az embereknek maguknak kell az új identitásukat megtalálni, sőt „megalkotni" (Köstlin 1997:1-2). Az etnikai határ az idézett szavakban csak szimbolikus értelmű, csak a nemzeti identitás ikonjainak különbözőségére vonatkozik. Ám Európa középső és délkeleti felének országaiban ezeknek az egymást elválasztó határoknak a térbeli vetületére is törekszenek. A történeti etnikai tér gondolatának gyökereit a Kelet-Közép- és Délkelet-Európában feléledő nacionalizmus alapvető jellemvonásában kell keresnünk: abban a törekvésben, hogy az államhatároknak egybe kell esniük az etnikai határokkal (Gellner I 983:1 ; Hobsbawm 1997:1 7).

13 Ennek a célnak mindent - például gazdasági megfontolásokat is - alárendelnek. Olyan nyílt vagy rejtett törekvéseket figyelhetünk meg, melyek a szimbolikus etnikai határokat térbeli vetületként vagy akár államhatárként igyekeznek értelmez-