Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

TÖRŐ TIMEA: „Add neki az erőt, ha kéri!..." Mai otthon szülési szokások Magyarországon

közepette is megtartja az anyát, eközben pedig megteremti az elfogadó, önfeláldozó, a másik embert - szinte feltételek nélkül - kiszolgáló „női közösség" (később pedig az anyákhoz tartozás) élményének alapját. Ez az anya-segítők közti egymásra figyelés, egymásra reagálás azonban időnként furcsa helyzetet teremt, mindebben a magára hagyatottság érzését hívja elő. Egy anya, aki második gyermekét szülte, így számol be élményeiről: „Az volt a furcsa ebben a szülésben, hogy egyáltalán nem tudtam, hogy mit kéne csinálnom, és nekem szükségem lett volna néhány mondatra, hogy... de az Ági csak várakozott, és én is csak várakoztam, mert ugye, még nem szültem otthon, és nem tudtam, hogy mit vár tőlem... és valószínűleg nem várt semmit, hanem azt akarta, amit én akartam volna. Én meg szerintem egyedül akartam lenni (nevet), és nem küldtem ki senkit, mert nem mertem." A segítők biztonságot adnak az anya számára: és akkor reggel ötkor megérkezett az Agi, és tudom, hogy idehajolt, megpuszilt és az olyan nagyon megnyugtató volt... és mondtam, hogy jó, akkor kezdődhet, mert akkor már nagyon fájt... Az Ági jelenléte nagyon megnyugtató, a hangja is meg ő maga is, meg a személyisége is... és tudom, hogy nélküle is megszületett volna a Bálint, de nagyon jó volt, hogy megérkezett." A nők összetartozásának élményét szinte mindenki megemlíti: „...a hitem a születésben... az ilyen nagybetűs anyaság, tehát mint Mária, Nagyanya, tehát ilyen női erőkéntgondoltam ezeket... és nagyon hálás vagyok, hogy... végül is csodaként... nem tudok mást mondani, mint hogy ilyenkor az asszonyok részévé válnak egy nagy női erőnek vagy energiának, és átszellemülnek... és akkor ebbe beletartozol, és az Ági is, ő is így átszellemül, ő is más lesz..." „...iszonyú nagy élmény, nagyon sokat adott... ilyen nagyon szolidáris leszel más nőkkel. Azt mindig is láttam, hogy akik már szültek, azok között van valami iszonyú nagy kohéziós erő, vagy nem tudom... szóval értik egymást, és te belépsz abba a táborba... valahogy érted a másikat, vagy tudod, hogy átment egy ilyen élményen, most függetlenül attól, hogy kórházban szült-e vagy otthon, de van egy ilyen összetartó erő, ami férfiak között nem hiszem, hogy van... ilyen »nagy tudás«... [T. T.: Mi ez a nagy tudás szerinted?] Hát én nem tudom másképpen mondani, ilyen kapu leszel, vagy ilyen átjáró két világ között... szóval ilyen teremtés." A segítőasszonyok a vajúdó nő állapotára ráhangolódva szinte visszatükrözik azt: ringó mozgás, elszenderülés, a vajúdó aktívabb szakaszaiban pedig élénk figyelem. Ide kívánkozik egy részlet a saját megfigyeléseimből: „... ahogy az anya ringatja magzatát, úgy ringanak a segítőasszonyok a földön kucorogva, mintha ők is gyermeküket ringatnák - a szülő anyát. Amikor a vajúdó pihen a méhösszehúzódások között és elalszik, a segítőasszonyok is elálmosodnak, másodpercekre el-elbóbiskolnak, vagy inkább kávét kérnek. Ahogy a következő kontrakció erősebb, és az anya torkából a fájdalom hangjai törnek fel, úgy az asszonyok éberen figyelnek, biztatják az anyát, törölgetik, készen állnak a cselekvésre. Ahogy egy jó anya lesi kisbabája rezdüléseit, keresi és érti szavak nélkül is jelzéseit, úgy keresi, érti és szolgálja ki a segítőasszony a szülőnő igényeit..." nagyon meghitt együttlét volt, tudom, hogy az Ágiék sem voltak kívülállók, itt ültünk a földön egy kupacban..." A segítők egy része dúla, más részük a szülőpár közeli baráti vagy családi hozzátartozója: partner, nővér, sógornő, barátnő. Régen a női rokonoknak nagyobb volt a szerepe, a megtartó ereje, a szülőnő anyja, anyósa segítettek a szülés körül.