Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÖVÉNYI KATALIN: Egy kőszegi szabómester házának népe

figyelembevételével Laslett (1979) háztartás-meghatározását kívánom alkalmazni. Hasonlóképpen az ő kategóriáit, az együtt élő család szerkezete szerinti háztartás-tipológiát két ponton módosító rendszerét - mely jóval részletezőbb, mint a korábban idézett magyar néprajzi irodalomban használatos - fogom használni írásomban. Eszerint a háztartások 6 fő csoportba sorolhatók: I. egyedülállók; 2. nem család háztartások; 3. egyszerű családos háztartások, melyekben egy családmag tagjai élnek; 4- kiterjesztett családos háztartások, melyben egy családmagon kívül felmenő, lemenő vagy oldalági rokon is él; 5. többcsaládos háztartások, melyekben több családmag él; 6. meghatározhatatlan szerkezetű háztartások. Az egyes háztartásokban ezekhez a családszerkezetekhez kapcsolódhatnak az alkalmazottak, kosztos lakók, albérlők stb.; illetve a többcsaládos háztartások körében megkülönböztetjük az egy szülő és egy gyermek családmagból álló törzscsaládot és az egy szülő és több gyermek családmagból álló nagycsaládot (Laslett 1979:6-37; Andorka-Faragó 1984:405-406). Itt jegyezzük meg, hogy a fentiekből következően dolgozatomban családon a rokonság legkisebb csoportját, a tulajdonképpeni családmagot értem, még akkor is, ha az adott esetben, mint ahogy majd jelezni fogom, el is tér a főszereplők szóhasználatától. Háznépnek Lasletthez (I 979) hasonlóan az egy fedél alatt, egy portán élő több (vagy egyetlen)" önálló háztartás együttesét tekintem. A fogalommal, illetve a fogalom egy személy (nevezetesen Dreisziger Ferenc) mellé rendelésével egyúttal azt is kifejezésre kívánom juttatni - s ezért nem használom a személytelenebb lakóközösség megfogalmazást -, hogy a porta egyetlen tulajdonosé, akivel az együtt élő háztartások tagjai patriarchálisabb viszonyban, rokoni, illetve munkakapcsolatban vagy más függőségi viszonyban vannak. Szinonim fogalomként pedig a házközösség kifejezést, bár az osztrák példák alapján Mitterauer javasolja, azért nem használom, mert ennek a magyar néprajzi szakirodalom révén a közös kenyéren élő, közösen birtokolt vagyonon alapuló zadrugaszerű nagycsalád jelentése terjedt el (Tárkány Szűcs 1 981:458-460; Tóth I 989:86). Ki volt Dreisziger Ferenc? Szabómesterünk, Dreisziger Ferenc 1855-ben született a Kőszeg vonzáskörzetében lévő horvát faluban, Peresznyén. István nevű édesapja

12 a családi hagyomány szerint ökrösgazda, marhakereskedő volt, aki szarvasmarhákat tartott, vásárolt és adott el Kőszegen. Sopronban, Felsőpulyán. Útjai során ismerkedett meg az osztrák famíliából származó Koósz Ernával, akit azután feleségül is vett. Felnőttkort megélt, német anyanyelvükön kívül horvátul és magyarul egyaránt beszélő gyermekeik száma öt volt, akik közül azonban egy sem maradt a faluban, hogy továbbvigye apja gazdaságát. Két gyermek a I 9. század utolsó harmadában Amerikába vándorolt, egy erdész lett Pécsett, egy tanár lett Baján, Ferenc pedig a szabómesterséget tanulta ki. A mesterség választásában elképzelhető, hogy szerepet játszott, hogy az 1860-1870es években egyik apai nagybátyja, Dreiszker János, Kőszeg polgára szabóként dolgozott a városban,

13 s nem kizárt, hogy a vidéki unokaöcs éppen nála töltötte inaséveit. Az itthoni tanulóévek után 1872 táján indult külföldi vándorútra, hogy mesterségbeli tudását tovább gyarapítsa. Arra, hogy világot látott, unokái szerint büszke volt, s szívesen mesélt róla. Úgy tudjuk, hogy megfordult Bécsben, Prágában, Németországban,